Kenézy: 100 felmondólevél

Egészségügy - 2007-03-13

 A korábban bejelentett 280 fős leépítés részeként a debreceni Kenézy Gyula kórház 100 dolgozója kapta meg hétfőn a felmentéséről szóló határozatot. A 280 fős leépítés részeként néhány dolgozótól már korábban megváltak: nyugdíjasoktól, illetve azoktól, akik közel voltak a nyugdíjkorhatárhoz.

Azok is az elsők között voltak, akiknek határozott időre szólt a szerződésük, vagy sikerült közös megegyezéssel szerződést bontani.

A  finanszírozási megszorítások miatt a debreceni megyei kórház bevétele jelentősen csökkent. Ezért intézmény vezetése úgy döntött, hogy megválik 2300 dolgozójának több, mint 10 százalékától, 280 embertől. Számítások szerint havi 120-130 millió forintot lehet megtakarítani így.

A leépítést február elsején hagyta jóvá a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés.

ID