- Kína a járvány végeztével támogatna egy WHO vezette vizsgálatot a vírussal kapcsolatban

Egészségügy - 2020-05-08

- Kína a járvány végeztével támogatna egy Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezette vizsgálatot a vírus megjelenésének feltárására - közölte Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő a pénteki sajtótájékoztatóján.

Kína korábban nem járult hozzá ahhoz, hogy nemzetközi szakértők utazzanak az országba a vírus eredetének kivizsgálására, de az elmúlt napokban már voltak olyan hivatalos nyilatkozatok, amelyek szerint nem zárkózik el teljesen egy ilyen vizsgálattól.

Csen Hszü, Kína genfi ENSZ-nagykövete szerdán újságíróknak elmondta: Kína nem fog nemzetközi szakértőket meghívni a járvány forrásának vizsgálatára az új koronavírus elleni "végső győzelem" biztosítása előtt. A külügyi szóvivő pedig csütörtöki sajtótájékoztatóján is közölte, hogy Kína támogatja a WHO-t a járvány eredetének kivizsgálásában.

Pekinget többen - különösen az Egyesült Államok - vádolták azzal, hogy elkendőzte a járvány kezdeti szakaszát. Kína, bár annyit hivatalosan is elismert, hogy felmerültek hiányosságok a járvány kezdeti kezelésében, kitart amellett, hogy nyíltan tájékoztatta a nemzetközi közösséget, valamint a releváns szervezeteket az új koronavírusról, és rendszeresen hangsúlyozza, hogy globális szinten is kiveszi a részét a járvány elleni küzdelemből.

Hua Csun-jing pénteki sajtótájékoztatóján szót ejtett Tajvanról is, hangsúlyozva: Tajvan nem fog sikerrel járni abban, hogy részt vehessen a WHO májusi közgyűlésén. Hozzátette: a Tajvant vezető Demokratikus Haladás Pártja (DPP) politikai célokra próbálja meg felhasználni a járványt, nem pedig a tajvaniak érdekeit tartja szem előtt.

Tajvan már több alkalommal arra kérte a WHO-t, hogy biztosítson hozzáférést számukra a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos információkhoz. Tajvan nem tagja a szervezetnek, Kína ugyanis saját területeként tekint a szigetre, és álláspontja szerint Tajvan képviselete a WHO-ban összeegyeztethetetlen lenne az "egy Kína" elvvel. A tajpeji vezetés szerint azonban távolmaradásuk rést okoz a világjárvány elleni küzdelemben, és veszélyezteti a szigeten élők egészségét. 2009 és 2016 között, amikor Tajpej és Peking között jobb volt a viszony, Tajvan megfigyelőként részt vehetett a WHO közgyűlésein, ám Kína a jelenlegi, függetlenség párti tajvani elnök, Caj Jing-ven megválasztása óta nem járul hozzá ehhez.