Koraszülöttek ügye - Emmi: szabályos volt az orvosi ellátás

Egészségügy - 2013-10-21
Több okuk is volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház koraszülött intenzív centrumában augusztusban történt haláleseteknek, az elvégzett vizsgálat szerint az orvosi ellátás minden esetben a szakmai szabályai szerint történt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága hétfőn.

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) tájékoztatása szerint Csiba Gábor, a kórház főigazgatója kedden ismét munkába állhat.

 

    A járványügyi, epidemiológiai és szakfelügyeleti vizsgálat megállapította, hogy a koraszülés, az alacsony születési súly, alapbetegségek, illetve az ebből adódó rosszabb életkilátások és a bakteriális fertőzés okozta járvány egyaránt szerepet játszottak a halálesetek bekövetkeztében.

    A minisztériumi közleményben felidézték: augusztus 5. és 14. között kilenc koraszülött csecsemő halt meg a miskolci megyei kórházban, emiatt Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben. A kórház saját hatáskörben azonnal megtette a szükséges megelőző járványügyi intézkedéseket, és az egészségügyért felelős államtitkárság által felkért szakértők bevonásával járványügyi, epidemiológiai és szakfelügyeleti vizsgálat indult. Ennek célja az volt, hogy feltárja az észlelt halálesetek hátterét, igazolja vagy kizárja az esetleges közös tényezők szerepét - emelték ki.

    Mint írták, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az Országos Epidemiológiai Központ szakemberei hét alkalommal végeztek ellenőrzést a kórházban, többször más szakértők, szakfőorvosok bevonásával, együtt a kórház munkatársaival és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervével. Az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok száma megközelítette az ötszázat.

    A vizsgálat megállapította, hogy augusztus 2. és 10. között járvány volt a koraszülött- és újszülött-pathológiai osztály 1. emeleti C részlegén. A járványt a Klebsiella pneumonie nevű baktérium okozta, amely a koraszülötteknél súlyos megbetegedést (tüdőgyulladást) válthat ki. Ez a kórokozó érzékenységének megfelelő antibiotikumok adta védelmet is áttörheti. Az elhunyt csecsemők esetében is ez történhetett, mindannyian antibiotikumos kezelés alatt álltak - közölték. Hangsúlyozták, hogy az azonnal megtett intézkedések következtében a járvány rövid időn belül véget ért.

    A minisztérium emlékeztetett arra, hogy az elhunyt csecsemők valamennyien koraszülöttek voltak. Mint írták, a koraszülöttek a gyenge immunrendszerük miatt érzékenyebbek a fertőzésekre, emellett az 1500 grammnál kisebb születési súly is magas kockázatot jelent, jelentős hatással van az ilyen kis súllyal világra jött újszülöttek túlélési esélyeire.

    A közlés szerint a halálesetek hátterében a koraszülés, az alacsony születési súly, valamint alapbetegségek, illetve az ebből adódó rosszabb életkilátások és a bakteriális fertőzések egyaránt szerepet játszottak. Annak tisztázása, hogy ezeknek a tényezőknek pontosan milyen szerepük volt az egyes haláleseteknél a kórlefolyásban és a halálozásban, az igazságügyi orvos szakértők feladata. Erre a Nemzeti Nyomozó Iroda által végzett, jelenleg is folyamatban lévő vizsgálat ad választ - hangsúlyozták.

    A szakfelügyeleti vizsgálat során a szakértők megállapították, hogy az orvosi ellátás és ezen belül is a fertőzések kezelése valamennyi elhunyt esetében a szakma szabályai szerint történt. A fertőzéseket időben észlelték, és a koraszülöttek megfelelő orvosi kezelésben részesültek. A szakfelügyeleti vizsgálat nem tárt fel szakmai hibát vagy a protokolloktól és a Magyarországon megszokott koraszülött intenzív centrumbéli ellátási rendtől eltérő ellátási gyakorlatot.

    A vizsgálat megállapította azt is, hogy a sajtóhírekkel ellentétben a kórház az ilyenkor megszokott módon és nem SMS-ben értesítette a szülőket a csecsemők haláláról - fűzték hozzá.

    Kitértek arra is, hogy a szakmai egyeztetés alatt álló infekciókontroll-stratégia véglegesítésekor az egészségügyért felelős államtitkárság külön hangsúlyt helyez a koraszülött intenzív centrumok, illetve általában az intenzív osztályok fertőzésmentesítésére. Ezzel párhuzamosan több, a koraszülöttek kezelését segítő intézkedés lép a közeljövőben életbe.

    Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 12-én, a rendkívüli vizsgálat elrendelésekor arra utasította a GYEMSZI-t, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház főigazgatóját.

    A GYEMSZI hétfőn közleményben tudatta, hogy az intézet főigazgatója hétfőn megszüntette Csiba Gábor munkavégzés alóli mentesítését, a kórház főigazgatója kedden újra munkába állhat.