Az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Kelet-Európa Alapítvány közleménye
A nemrég gyanús körülmények között elhunyt fiatalember korábban többször is mellkasi panaszok miatt kért segítséget a kórháztól, míg végül kiderült, hogy szívelégtelensége van. Ez azonban nem tartotta vissza az orvosait, hogy olyan veszélyes injekcióval csillapítsák a nyugtalanságát újra meg újra, amit szívbeteg sosem kaphatna. A család panasszal fordult a hatóságokhoz, hogy kiderüljön, ki a felelős fiuk korai haláláért.
Barnabás márciusban kereste fel a gyöngyösi kórházat, mert már három napja köhögött és mellkasi fájdalmai voltak. CT-vizsgálatot végeztek, ami kimutatta a szívelégtelenséget, az EKG-n pedig látszott, hogy szívinfarktusa volt. Mindezek ellenére, hogy enyhítsék a nyugtalanságát és zavartságát, beadtak neki egy haloperidol injekciót – egy olyan pszichiátriai szert, amiről évtizedek óta ismert, hogy szívbetegek számára veszélyes az alkalmazása.
Pár nap kezelés után lélegeztetőgépre került, mégis további három napon keresztül adagolták az életveszélyben lévő fiatalembernek a haloperidolt, ráadásul egy nyugtatóval kombinálva, amit szintúgy nem kaphatott volna.
Amikor már nem tudták felébreszteni, mert kómaszerű állapotba került, leállították a pszichiátriai szereket, ám ekkor már késő volt. Néhány hétig még próbáltak javítani az állapotán, de végül feladta a harcot, megállt a szíve.
Barnabás szüleiben joggal merült fel a kérdés: ha egyetlen fiuk megfelelő kezelést kap a kórházban, talán még ma is élhetne?
A szülők felkérés esetén nyitottak a médiaszereplésre.
Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Kelet-Európa Alapítvány