Nem szabad eleve lehetetlenné tenni a patikán kívüli gyógyszerforgalmazást

Egészségügy - 2006-11-08

 Az Egészségügyi Minisztérium egyetért az Országos Kereskedelmi Szövetség november 4-én megjelent nyílt levelében foglaltakkal.

Az Egészségügyi Minisztérium következetesen kitart a reform tervezett lépései, így többek között bizonyos vény nélkül kapható gyógyszerek patikán kívüli forgalmazása mellett. Nem látszat változásokat szeretnénk, hanem valódiakat. Ezért sem a minisztérium, sem a kormány nem támogatja azt az ellenzéki módosító indítványt, amely a gyógyszerek patikán kívüli forgalmazását legalább szakasszisztensi végzettséggel rendelkező személy jelenlétéhez kötné.

    A minisztérium egyetért az Országos Kereskedelmi Szövetséggel: ez a megkötés szükségtelenül nagy terhet jelentene a kereskedelmi egységek számára, és a legtöbb helyen lehetetlenné tenné a változtatás gyakorlati megvalósítását.

    Az Országos Kereskedelmi Szövetség nyílt levele helyesen mutat rá, hogy az előterjesztett törvényjavaslat messzemenőkig garantálja a gyógyszerbiztonságot, minden korábban felmerült kifogás és aggály megfelelően kezelhető az új szabályok által.

    A minisztérium vezetése felnőttnek tekinti az embereket. Ahogy nem tiltakozik senki, hogy a benzinkutaknál erősen mérgező folttisztító szereket (önkiszolgáló jelleggel) lehessen árulni vegyész végzettség nélkül, ugyanúgy indokolatlan egyes vény nélkül kapható gyógyszerek esetében az eladótól különleges szakképesítést elvárni. Felnőtt emberek el tudják dönteni, hogy a fejfájás csillapító beszedéséhez szükségük van-e információkérésre vagy nincs. Ha szükségük van, akkor igénybe vehetik azt az információs vonalat, amelyen megfelelő tájékoztatást kapnak, de dönthetnek úgy is, hogy megvárják, amíg a gyógyszertár kinyit.

    Az Egészségügyi Minisztérium mindent el fog követni, hogy olyan szabályozás lépjen életbe, amely valóban elősegíti a meghatározott gyógyszerek biztonságos kereskedelmét, s ezzel sokmillió polgártársunk életét teszi könnyebbé.

 

 Budapest, 2006. november 6.

 

 

 Kiadó: Egészségügyi Minisztérium