- Ónodi-Szűcs: praxisonként hárommillió forintot kapnak az alapellátó fogorvosok

Egészségügy - 2017-11-30

Még az idén 7,6 milliárd forint támogatást kapnak az alapellátásban dolgozó fogorvosok, ez praxisonként hárommillió forint - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.


Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan bővülő forrásokkal lehetett számolni az egészségügyben, és ennek egyik nyertese az alapellátás, hiszen az elmúlt években csaknem 70 százalékkal több pénzt sikerült biztosítani ennek a szegmensne

Az államtitkár elismerte ugyanakkor, hogy a fogorvosok támogatása nem követte az alapellátás más szakmáiban dolgozók támogatási szintjét. Ezért döntött úgy a kormány, hogy erre az évre praxisonként hárommillió forintot támogatást ad az alapellátó fogorvosoknak - mondta.

A támogatást jövőre is szeretnék adni, abban kell megállapodni a szakmával, hogy ezt milyen formában juttassák el hozzájuk - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy korábban a fogorvosok nem részesülhettek letelepedési támogatásban, de 2017-től ezt a lehetőséget is megnyitották számukra. Eddig 41-en pályáztak és 39-en nyertek.

Ónodi-Szűcs Zoltán beszámolt arról is, hogy a szakmával történt egyeztetések után a fogorvosok rezidensként is pályázhatnak.