Szakszervezetek: az előrehozott bérfejlesztés nem oldja meg a problémákat az egészségügyben

Egészségügy - 2018-02-09

- Levélben fordult a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége az egészségügyért felelős államtitkárhoz, mert szerintük az egészségügyi szakdolgozók idei 8 százalékos béremelésének előrehozása "gesztusértékű", de nem oldja meg a problémákat.

A szervezetek kifogásolják, hogy a béremelésekről szóló nyilatkozatokban nem esik szó azokról, akik évek óta kimaradtak a béremelésekből, valamint arról sem, hogy sok dolgozó alapbére alig haladja meg a 200 ezer forintot, és a bértábla egyes kategóriái nem érik el - még az emelések ellenére sem - a jogszabályban meghatározott szakmai minimálbért.

Véleményük szerint nem egyértelműek a bérekről szóló nyilatkozatok, mert egyszer alapbérről, máskor keresetről beszélnek a kormány képviselői. Azt írták: a 300-400 ezer forint közötti alapbért sem a bértábla, sem a Központi Statisztikai Hivatal adatai nem igazolják, ha pedig keresetnek tekinthetőek ezek az összegek, akkor nem értik, hogy milyen módszerrel számolták ki a fizetéseket.

Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkártól szeretnék pontosan megtudni, mekkora alapbér, hány túlóra és mennyi műszakpótlék szükséges ezek eléréséhez - olvasható a levélben.

Hozzátették, a béremelések előtt annyira alacsonyak voltak a fizetések, hogy százalékban jelentős arányú növelés sem eredményezett magas béreket.

A szervezetek továbbra is olyan mértékű béremelést szorgalmaznak, amely lehetővé teszi az ágazat dolgozóinak, hogy főállásban, a törvényes munkaidejük alatt keressenek annyit, amennyit most csak jelentős túlmunkával tudnak.

Emellett azt is javasolják, hogy a félreértések elkerüléséért a jövőben évente legalább kétszer tájékoztassa a kormány a dolgozókat és a közvéleményt a bérek alakulásáról, valamint kiszámításuk módjáról.

Ónodi-Szűcs Zoltán csütörtökön azt mondta az MTI-nek, hogy 2010-hez képest csaknem megduplázódott a mentőszolgálati dolgozók bére.

Emlékeztetett: a kormány 2016 nyarán állapodott meg a szakszervezetekkel, hogy több lépcsőben emelkedik az egészségügyi szakdolgozók, illetve orvosok bére.

Első körben 2016 őszén 26,5 százalékkal nőttek a bérek, majd tavaly további 12 százalékkal. Az idén ősszel esedékes 8 százalékos emelést pedig előrehozták január elsejére. Ez 16 hónap alatt átlagosan 53 százalékos növekedést jelent csaknem 100 ezer orvosnak és egészségügyi dolgozónak, ami jelentős előrelépés - értékelt az államtitkár.

A mentőszolgálati dolgozók ezenfelül az év elején további 10 százalékos emelést kaptak - fűzte hozzá.

A mintegy 7 ezer mentőszolgálati dolgozó bére 2010-hez képest csaknem megduplázódott. Míg a mentőorvosok átlagos bruttó keresete 2010-ben 314 ezer forint volt, jelenleg 640 ezer, a mentőápolóké 173 ezerről 340 ezer forintra emelkedett, a mentőtisztek átlagkeresete pedig a 2010-es 242 ezerhez képest ma már 460 ezer forint körül van - közölte Ónodi-Szűcs Zoltán.