Új tömbbel bővül a szegedi egyetem klinikai központja

Egészségügy - 2012-05-16

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter helyezte el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új klinikai tömbjének alapkövét.Az Új Széchenyi Terv keretében két projekt is megvalósul a Szegedi Egyetem Klinikai Központjában.

 Egyrészt  a jelenlegi 410 ágyas Új Klinika mellé, azzal összeköttetésben egy 265 ágy kapacitású új létesítmény épül – emellett a meglévő 410 ágyas épület részeit is átépítik, korszerűsítik. Másrészt az egyetem sürgősségi betegellátó osztályát egy 19 ágyas korszerű, lényegében teljes szakmai spektrumot nyújtó osztállyá fejlesztik, megteremtve az egész régióban az egykapus sürgősségi ellátás feltételeit.

fotó: Pelsőczy Csaba

Az ünnepélyes alapkőletételen díszvendégként vett részt Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és felszólalt Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára is. „A csongrádi megyeszékhelyen és az ország több más pontján folyó kórházi beruházások bizonyítják, hogy Magyarországon épül, fejlődik az egészségügy” – hangsúlyozta az államtitkár. Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának 12,3 milliárd forintos összköltségű projektje a tervek szerint 2013 végére fejeződhet be.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)