Az Országgyűlésben kedden egyebek között a vizitdíjról és a kórházi napidíjról volt szó. A szakminiszter szerint a második reformtörvénnyel véget ér a szocializmus a magyar egészségügyben is, míg az ellenzék számos ponton kritizálta a vizitdíj intézményét.
Miután hétfőn este lezárult a gyógyszertörvény javaslat vitája, az Országgyűlés kedden újabb egészségügyi témákat kezdett tárgyalni, egyebek között a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetéséről is szó volt - tudósított a közrádió. Molnár Lajos úgy fogalmazott: a második reformtörvénnyel véget ér a szocializmus a magyar egészségügyben is.
Ma a jövedelemből levont járulék mellett az emberek hálapénzt fizetnek, feketén, ami erkölcstelen és megalázó. Ezzel akar szakítani a kormány, amikor hivatalossá teszi az önrészfizetést - mondta Molnár Lajos egészségügyi miniszter a parlamentben, a radio.hu beszámolója szerint. Molnár hozzátette: a most tárgyalt második reformtörvénnyel véget ér a szocializmus a magyar egészségügyben is.
Sokan túl gyakran, fölöslegesen mennek orvoshoz - folytatta a miniszter. Ezért vezetik be a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, de lesz számos mentesség, a rászorulók kedvezményt kapnak. Az egyéni igényekért viszont külön kell fizetni. Az eddig kapcsolatok és pénz alapján működő előjegyzés helyett nyilvános, szabályozott várólisták lesznek a miniszter szerint.
A két kormánypárt támogatja a törvényjavaslatot, a három ellenzéki párt azonban az alapvető emberi jogok sérelmét, a szabad orvosválasztás megszűnését látja. Többen kifogásolják, hogy csak a 6 évesnél kisebb gyerekekért nem kellene vizitdíjat fizetni - azt egyébként a szakbizottság szocialista elnöke, Kökény Mihály is javasolja, hogy a mentesség 14 éves korig tartson.
A Fidesz vezérszónoka, Horváth Zsolt szerint az egészségügy fizetőssé tétele ellentétes a választási ígéretekkel, és a több-biztosítós modellt készíti elő. Leginkább a sokgyermekeseket sújtják a passzusok, mondta a fideszes politikus, aki ellenzi, hogy az indokolatlan orvoshoz járást anyagi teherrel korlátozzák. "Ha nincs pénzem, akkor lehet, hogy indokolt esetben sem fogok elmenni" - érvelt az ellenzéki politikus, aki szerint egy hat év fölötti, fülfájós gyereknél már évi 12 ezer forint kiadással lehet számolni.
A kormány javaslata szól a művi meddővé tételről is, amelynek korábbi korlátozását az Alkotmánybíróság megsemmisítette. Az új tervezet szerint a kérést kétszer kellene megismételni, és 26 éven alul kétszer hat, afölött kétszer három hónap várakozás után lehetne végrehajtani a beavatkozást. Az ellenzék egy része 30 éves korhatárt szabna, más része teljesen megtiltaná a nem egészségügyi indokú meddővé tételt.
Az MDF sajtótájékoztatón ismertette elképzeléseit a vizitdíjról, amelyet a párt egészségügyi szolgáltatás elismerése (esze) névre keresztelne át - erről az MTI számolt be. Az ellenzéki párt azt javasolja, hogy a vizitdíj fizetésénél inkább az egészségi állapot, mint a szociális helyzet legyen meghatározó, azaz akik krónikus betegségben szenvednek, és bármikor állapotromlás következhet be náluk, kapjanak mentességet. Az MDF javaslata szerint az orvos szakma által összeállított lista készülhetne azon betegségekről, amelyben szenvedőknek nem kellene díjat fizetniük. Ilyen betegségek között említette a politikus a nehezen beállítható epilepsziát, a cukorbetegséget vagy a veseelégtelenséget.
Az MDF szerint ösztönözni kellene, hogy 35 év felett évente legalább egyszer mindenki felkeresse házi orvosát, ezért, a javaslat szerint, nem kellene vizitdíjat fizetni 60 éves korig évente két alkalommal és 60 éves kor felett évente négy alkalommal. A gyerekek vizitdíj-mentességét 18 éves korig, illetve addig tolnák ki, amígy a fiatal tanul.
További javaslat, hogy csak a beutaló nélkül igénybe vett szakorvosi ellátásokért kelljen vizitdíjat fizetni, hiszen a beteg beutaló esetén már kifizette házi orvosának a díjat. Az MDF e javaslatokat módosító indítvány formájában nyújtja be az Országgyűlésnek. (forrás: Napi Online)