WHO: az európai országokban hasonlóan rossz a roma lakosság egészségi állapota

Egészségügy - 2016-06-01
- Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által készíttetett tanulmányok szerint az európai országokban hasonlóan rossz a roma lakosság egészségi állapota - mondta a szervezet európai irodájának egészségpolitikai szakigazgatója szerdán a Debreceni Egyetemen,

A romák egészségi állapotával kapcsolatos kutatások Közép-Kelet-Európában című háromnapos nemzetközi konferencia megnyitóján.

 

    Östlin Piroska a WHO által szervezett rendezvényen közölte: a romák élettartama akár 10-15 évvel alacsonyabb, mint a többségi társadalomé, a problémák közösek, de egészségi állapotuk javítását az egészségügyi tárcák egyik országban sem tudják önállóan megoldani.

    A világszervezet különböző programokat szervez a helyzet pontos feltárása és kezelése, a roma lakosság egészségének javítása érdekében, s e téren együttműködik a WHO Társadalmi Sebezhetőség és Egészség Kollaborációs Központtal is, amely a DE népegészségügyi karán működik.

    Ádány Róza professzor, az együttműködési központ vezetője elmondta: 10-12 millióra becsülik az Európai Unió területén élő roma lakosok számát, többségük - mintegy 8 millióan - a közép-kelet-európai országokban él.

    "A cigányság jövője Európa jövője", egészségi állapotuk javulásához az út az életkörülményeik javításán, az iskolázottságuk növelésén és a foglalkoztatottságon keresztül vezet - tette hozzá.

    Ádány Róza ismertette a debreceni WHO-központ közelmúltban lezárult vizsgálatát, jelezve, először 2004-ben, majd 2015-ben mérték fel a roma "egészség-magatartás" helyzetét Északkelet-Magyarországon.

    A felmérés eredményei közül kiemelte, hogy 2004-ben még a roma lakosság 70 százaléka dohányzott, és a dohányzó terhes nőknek csupán a 12 százaléka függesztette fel a dohányzást a várandósság időszakára. Az alkoholfogyasztás viszont kedvezőbb volt, mint az általános populációban: a romák között több volt az alkoholt egyáltalán nem fogyasztók és kevesebb a nagyivók aránya.

    A helyzet 2015-re változott: csökkent a dohányzó, viszont nőtt az alkoholt fogyasztó romák száma, amit a kutatók a cigaretta árának drasztikus emelkedésével, illetve az otthoni pálinkafőzés elterjedésével magyaráznak.

    Ádány Róza hozzátette: a 2015-ös felmérés szerint a romák úgy ítélik meg, hogy javult a foglalkoztatottságuk (közmunka) és az anyagi helyzetük, továbbá csökkent a hátrányos megkülönböztetésük az egészségügyi ellátásban.

 

  A kutatók mindezt az időközben bevezetett kormányzati intézkedéseknek (dohányzás elleni intézkedések, közmunkaprogram) tulajdonítják.

    A betegségmegelőzéssel kapcsolatban Ádány Róza kiemelte: míg 2004-ben a 40 év feletti romáknak csak az 1,8 százaléka, 2015-ben már a 4 százaléka kapott koleszterincsökkentő gyógyszert. Az általános populációban ez az arány 8 százalék, miközben az érrendszeri betegségeket tekintve a romák veszélyeztetettebbek - mondta a professzor.

    A háromnapos debreceni konferencián hét országból - Bulgária, Horvátország, Magyarország, Románia, Spanyolország, Szerbia és Szlovákia - vesznek részt olyan kutatók, akik a romák egészségi állapotának vizsgálatával foglalkoznak.