Az Európai Unió tagállamai között Magyarországon a legrosszabbak a 65 év feletti férfiak egészségi kilátásai: az EU statisztikai hivatalának jelentése szerint átlagban a 65. év elérése után már csak 6,1 év vár rájuk jó egészségben, miközben a \"régi\" EU-tagok átlaga 10,1 év. Nem sokkal jobb a 65 év feletti magyar nők helyzete sem: ők a finnek után másodikak e listán, 7,2 évvel.
Ezt a kimutatást azonban némileg árnyalja, hogy 2003-as adatokon alapszik, s nem tartalmazza hat EU-tagállam (Luxemburg, valamint a három balti ország és Szlovákia, valamint Szlovénia) adatait.
Az Eurostat egyébként az idős emberek október elsejei világnapja alkalmából tette közzé adatsorát, amelynek legfőbb tanulsága, hogy az Európai Unióban rohamosan nő majd a 65 év felettiek aránya. 2005-ban ez a mutató az EU-ban még csak 17 százalék volt, ám a becslések szerint ez 2050-re 30 százalékra nő majd. Mindez azt jelenti, hogy számuk a 2005-ös 75 millióról majdnem megduplázódik, 135 millióra nő.
A 65 év felettiek aránya jelenleg Németországban és Olaszországban a legmagasabb (19-19 százalék) és Írországban (11 százalék), valamint Cipruson és Szlovákiában (12-12 százalék) a legalacsonyabb. (Magyarországon a 2005-ös szint 16 százalék, s ez 2050-re 28 százalékra nő majd.) 2050-ben egyébként Spanyolországban és Olaszországban lesz a legnagyobb az idősek aránya (a teljes lakosság 36, illetve 35 százaléka), míg a legalacsonyabb mutatóra Luxemburg (22 százalék), valamint Hollandia (23 százalék) számíthat.