- A brit kis- és közepes vállalatok nagy többsége szerint a brit kormánynak döntési hatásköröket kellene visszavennie Brüsszeltől. A felmérést készítő Business for Britain nevű brit üzleti kampányszervezet - amely saját meghatározása szerint is Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonyrendszerének átalakításának előmozdítására jött létre - 601 kis- és középvállalat vezetőit kérdezte az EU-val kapcsolatos álláspontjukról.
A válaszadók 74 százaléka vélekedett úgy, hogy a Nagy-Britanniát is érintő nemzetközi kereskedelmi szerződések megtárgyalását és megkötését kizárólag a brit kormány hatáskörébe kell visszautalni, és mindössze 22 százalék adna szerepet ebben az EU-nak.
A megkérdezettek 54 százaléka azt szeretné, ha az Európai Unió kevésbé integrált szabadkereskedelmi övezetté válna, és csak 26 százalék nyilatkozott úgy, hogy mélyebb EU-integrációt tartana kívánatosnak.
A vállalatvezetők 41 százaléka arról számolt be, hogy az EU hátráltatja cégének üzleti tevékenységét, és csak 20 százalék mondta azt, hogy vállalatának előnye származik a brit EU-tagságból.
A felmérésbe bevont cégek alkalmazotti létszáma 250-ig terjed; ez a vállalati kör foglalkoztatja a brit alkalmazotti állomány 60 százalékát.
A kis- és középvállalati szféra álláspontja meglehetősen éles kontrasztban áll a brit nagyvállalatok kimondottan EU-párti hozzáállásával.