- A környezetvédelmi uniós biztoshoz, Virginijus Sinkeviciushoz fordul levélben a Demokratikus Koalíció (DK) környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztosa, hogy vizsgálja felül a balatonföldvári strandon zajló beruházást.
Kocsis-Cake Olivio szombaton, a DK Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz egy újabb "természetromboló" beruházásra készül a balatonföldvári strandon.
Hozzátette, hogy a strandon egy "gigakikötőt" hoznának létre, ahol több mint 175 hajó férne el, és az egyik mólója 380 méter mélyen nyúlna be a Balatonba.
"Minden józan ember számára nyilvánvaló, hogy ez ellehetetlenítené itt a fürdőzést, nagyon beszűkítené azt a területet, amit egyébként strandnak lehet használni" - fogalmazott Kocsis-Cake Olivio.
Ráadásul - tette hozzá - van olyan jogszabály, amely szerint csak a kikötőtől 100 méterre szabad fürödni.
Az ellenzéki politikus azt mondta, azért fordult az uniós biztoshoz, mert a strand az elmúlt években többször is kapott - összesen 179 millió forintnyi - EU-s támogatást arra, hogy továbbra is strandként üzemeljen, "éppen ezért érdemes megvizsgálni, hogy nem sérül-e ezzel az óriásberuházással (...) ez az uniós befektetés.
Érdemes megvizsgálni azt is, hogy a környezetvédelmi szempontok sérülnek-e - fűzte hozzá.
"Az árnyékkormány szerint ezt a beruházást azonnal le kell állítani, ki kell kérni az emberek véleményét (...) és biztosítani kell azt, hogy ez a strand a fürdőzőké maradjon" - hangsúlyozta Kocsis-Cake Olivio