Alaptörvény - Uniós szóvivő: az EB nem mond véleményt Magyarország által el nem fogadott jogszabályról

EU - 2016-11-08

Az Európai Bizottság nem mond véleményt és nem helyez kilátásba kötelezettségszegési eljárást olyan jogszabállyal kapcsolatban, amelyet a magyar Országgyűlés nem fogadott el - közölte Mina Andreeva, a bizottság egyik szóvivője keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.

A szóvivő elmondta, az Európai Bizottság világossá tette, hogy a menekültek áthelyezésére vonatkozó döntésének gyakorlati megvalósulását kétéves időtartamban határozta meg.

Hozzátette, az áthelyezések felgyorsultak, amelyekről szerdán készül bővebb tájékoztatást adni az uniós bizottság.

Az Országgyűlésben kedden nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. A kormányfő az október 2-i kvótanépszavazás után tett javaslatot az alaptörvény módosítására, amelyről több frakcióközi egyeztetést is tartottak.