Az első fél évben háromezer magyar beadvány érkezett a strasbourgi bíróságra

EU - 2016-08-12
Idén az első fél évben 3247 magyar beadvány érkezett a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához, tavaly 1451 - írta a Magyar Idők pénteki számában. A testület a beadványok zömét elutasítja, az elmúlt évek magyar adatai szerint átlagosan az indítványok 5-10 százaléka jut el bírósági szakaszba. Többnyire perek elhúzódása és börtönviszonyok miatt fordulnak Strasbourghoz.

    A bíróság idén eddig 404 beadványt küldött meg észrevételezésre a magyar kormánynak és 74 magyar vonatkozású döntést hozott.

    Az 1451 tavalyi magyar beadványból 1363-at utasított el a bíróság és 44 ügyben hirdetett ítéletek, ezek közül 42-ben állapította meg az emberi jogi egyezmény megsértését. Az egyezmény védi többek között az élethez, a tisztességes eljáráshoz, a véleménynyilvánításhoz, a gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadsághoz fűződő jogot, továbbá tilalmazza többek között a kínzást, megalázó, embertelen bánásmódot.

    Tavaly decemberben, illetve idén januárban például csaknem félmilliárd forint kártérítést ítélt meg a strasbourgi bíróság 92 magyar rabnak fogvatartásuk körülményei miatt. Jelenleg is folyamatban vannak a bírói nyugdíjkorhatár 70 évről 62-re történő leszállítása nyomán indított eljárások, továbbá rokkantsági, öregségi nyugdíjak kifizetésével, valamint egy lelkész elbocsátásával kapcsolatos ügyek.