Az Európai Parlament (EP) szerint az Európai Bizottság és a magyar kormány által az uniós pénzek felhasználását érintő aggályok eloszlatására javasolt 17 magyar intézkedés nem elegendő az EU pénzügyi érdekeit fenyegető rendszerszintű kockázatok kezeléséhez, még akkor sem, ha teljes mértékben végrehajtják őket, azért azt javasolta, fagyasszák be a Magyarországnak szánt uniós forrásokat.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett állásfoglalást fogadott el.
Ebben az EP-képviselők kijelentették, hogy az uniós bizottság és az Európai Unió Tanácsa "a magyar nyomásnak ellenállva" ne fogadja el a források felfüggesztését jelentő, a jogállamisági mechanizmus keretében javasolt intézkedéseket.
Véleményük szerint az uniós források befagyasztásának feloldása csak akkor lenne lehetséges, ha a magyar korrekciós intézkedéseknek a gyakorlatban is fenntartható hatása van.
A koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar tervvel kapcsolatban az EP sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a magyar kormány lépései miatt a pénzek még nem jutottak el a magyarokhoz. Megjegyezték ugyanakkor, hogy továbbra is fennáll az uniós pénzekkel való visszaélés kockázata, ezért a magyar terv jóváhagyásával mindaddig várni kell, amíg az ország teljes mértékben végre nem hajtja az Európai Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága valamennyi vonatkozó ítéletét.
Az EP-képviselők állásfoglalásukban felszólították az Európai Bizottságot és a tanácsot, hogy ne engedjenek a kulcsfontosságú uniós döntések, köztük az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós segítség, illetve a "globális minimális társaságiadó-kulcs bevezetése megakasztásával nyomást gyakorló Magyarországnak". Az EU-s döntéshozatal egyhangúságot megkövetelő szabályával való visszaélés "ne legyen semmilyen hatással" a helyreállítási tervvel és a jogállamisággal kapcsolatos döntésre - jelentették ki.
Az EP-képviselők nehezményezték továbbá, hogy az Európai Bizottság csak "hosszú késedelem után és túlzottan korlátozott hatállyal" indította el az uniós pénzek védelmét szolgáló feltételességi mechanizmust Magyarországgal szemben. Végezetül arra szólították fel a brüsszeli testületet, tegyen azonnali lépéseket a jogállamiság megsértésének egyéb vetületeit illetően is, különösen az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatosan.
Az Európai Bizottság szeptember 18-án korrupcióval és közbeszerzésekkel kapcsolatos aggályok miatt a Magyarország számára rendelkezésre álló uniós forrásokból 7,5 milliárd eurónyi összeg befagyasztására tett javaslatot. A lépés a jogállamisági feltételrendszerhez kapcsolódó mechanizmus áprilisi elindítását követte. Magyarország tárgyalt az uniós bizottsággal, majd 17, az aggályok kiküszöbölését célzó intézkedést mutatott be. A végső döntést az Európai Bizottság ajánlása alapján az Európai Unió Tanácsa hozza meg december 19-ig.