Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden jóváhagyták az átdolgozott magyar konvergencia-programot, illetve az országnak szánt ajánlásokat a magas államháztartási deficit leszorítására.
A miniszterek a várakozásoknak megfelelően szükségesnek minősítették, hogy a kormány hajtsa is végre a programban szereplő intézkedéseket, mindenekelőtt a reformlépéseket. Az Európai Bizottság ajánlásával összhangban a pénzügyi tanács a korábbinál egy évvel hosszabb haladékot, 2009-ig adott időt arra, hogy az államháztartás hiányát a hazai össztermék 3 százalékának közelébe szorítsák le.
A tanács áprilisban ellenőrzi újra a tervezett lépések teljesítésében elért előrehaladást. A félévenkénti ellenőrzés minden EU-tagország esetében szokásos. Az ajánlások semmiféle szankcióról nem tesznek említést.
A hiánytúllépésért csak euróövezeti tagok büntethetők, legalábbis elvben, azonban büntetés kiszabására esetükben sem került sor eddig. A miniszteri ajánlások az értesülések szerint nagy vonalakban az Európai Bizottság fogalmazását követik.
Szeptember 26-án elfogadott értékelésében az EU brüsszeli végrehajtó testülete úgy vélte, a magyar programban felvázolt lépések megfelelő utat jelentenek az államháztartási hiány leszorításához. A bizottság szerint mind rövid távon, mind a program későbbi éveire vonatkozóan továbbra is fennállnak kockázatok, ezért alapvető fontosságú, hogy Magyarország részletesen kidolgozza és szilárdan végrehajtsa a kilátásba helyezett szerkezeti reformokat, valamint, hogy további késlekedés nélkül megszilárdítsa és véghezvigye a kiadások ellenőrzését és az arra vonatkozó szabályokat.
Kérik a miniszterek, hogy Magyarország szigorúan hajtsa végre a szükséges intézkedéseket a fenntartható csökkentési ütem biztosításához, illetve legyen kész pótlólagos intézkedésekre, ha ez szükségesnek bizonyul. Fontosnak tartják azt is, hogy a tervezett reformokat a lehető leghamarabb dolgozzák ki és hajtsák végre. A miniszteri jóváhagyás nem számít meglepetésnek.
Veres János pénzügyminiszter már uniós kollégáival szeptember elején Finnországban tartott informális találkozóját követően arról számolt be, hogy közülük többel kétoldalú megbeszélést folytatott, és \"általában egyetértettek\" abban, hogy a konvergencia-programban szereplő lépések, illetve azok, amelyekről döntés született az elmúlt hónapokban, jó irányba tett lépések. Korábban az euróövezeti pénzügyminiszterek úgy vélték, hogy az euróövezet szinte összes országa visszakerülhet az államháztartási hiány előírt szintje - a hazai össztermék 3 százaléka - alá legkésőbb jövőre.
Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse azt mondta, hogy a notórius szabályszegők közül Franciaország, Németország és Görögország idén leszoríthatja deficitjét a megkívánt szint alá a pénzügyi szigornak és a gazdasági növekedésnek köszönhetően, és a határt jövőre sem lépik túl. Jövőre várhatóan Olaszország is csatlakozik hozzájuk, bár ott a miniszterek némelyike még lát kockázatokat a további időszakot illetően.
(MTI)