Az Európai Bizottság nyilvántartásba vett egy, az uniós forrásokkal való csalás visszaszorítását célzó polgári kezdeményezést

EU - 2018-09-19

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy nyilvántartásba veszi az uniós források esetében előforduló csalások megelőzését sürgető európai polgári kezdeményezést - közölte az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete szerdán. A kezdeményezés fokozott ellenőrzések és szigorúbb szankciók alkalmazását szorgalmazza azokban a tagállamokban, amelyek nem csatlakoznak az Európai Unió pénzügyi érdekeit védelmező Európai Ügyészséghez.

A biztosi testület határozata megállapította: a támogató nyilatkozatok gyűjtésének az a feltétele, hogy azok olyan javaslatok támogatására irányulnak, amelyek nem tesznek különbséget a tagállamok között kizárólag az Európai Ügyészségben való részvételük alapján.

Mint közölték, ez arra vezethető vissza, hogy az uniós szerződések értelmében nem lehet különbséget tenni a tagállamok között kizárólag azon az alapon, hogy részt vesznek-e egy megerősített együttműködésben vagy sem. Ha objektíven indokolt, mégis megtehetik ezt, például amennyiben az unió pénzügyi érdekei eltérő szintű védelemben részesülnek - tették hozzá.

A kezdeményezés nyilvántartásba vételére vonatkozó döntés csak a javaslat jogi elfogadhatóságát érinti. A bizottság ebben a szakaszban nem vizsgálta a javaslat tartalmát - közölték.

A nyilvántartásba vételt követően egyéves időszak áll rendelkezésre a támogató aláírások összegyűjtésére. Amennyiben a kezdeményezés egy éven belül egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, az uniós bizottságnak három hónapon belül reagálnia kell arra. A bizottság eldöntheti, hogy helyt ad-e a kérelemnek vagy elutasítja azt, de döntését mindkét esetben indokolnia kell.