Barroso: konkrét javaslatok készülnek az EU-n belüli integráció mélyítésére

EU - 2012-06-13

További lépéseket kell tenni az Európai Unióban és az euróövezetben az egységesedés irányába az Európai Bizottság elnöke szerint, aki elmondta, a két hét múlva esedékes állam- és kormányfői találkozó erre konkrét iránymutatásokat fog adni.

José Manuel Barroso szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén felszólalva a banki, illetve a fiskális unió kiépítését nevezte a javaslatok egyik elemének, megemlítve a szolidaritás elvének megerősítését. Jelezte azt is, hogy egyes lépések további szerződésmódosítást igényelhetnek.

    Hangsúlyozta: az euróövezeten belüli együttműködés szorosabbra vonásának szükségességét a zónán kívüli államok is elismerik, ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy ne vezessen megosztottsághoz a 27 tagállamon belül.

    A június 28-29-i brüsszeli csúcstalálkozón kiemelt téma lesz a 2014-2020 közötti uniós költségvetés is, amit Barroso kulcsfontosságúnak nevezett a növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzésének szempontjából.