Brexit - Barnier: továbbra is jelentős eltérések vannak az EU és London álláspontja között

EU - 2020-10-02

Az elmúlt napokban folytatott tárgyalások megerősítették, hogy némi előrelépés ellenére a felek között továbbra is jelentős eltérések mutatkoznak az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni kapcsolatrendszerét illetően - közölte az Európai Bizottság főtárgyalója pénteken.

Michel Barnier közleményében arról számolt be, hogy a továbbra is "tartós és súlyos ellentmondások" vannak az Európai Unió szempontjából olyan kiemelten fontos kérdésekben, mint a kereskedelempolitika, a tisztességes és egyenlő versenyfeltételek biztosítása, valamint a halászatról szóló megállapodás.

A jövőbeli kapcsolatrendszerről szóló, jelentős részben gazdasági együttműködést tartalmazó megállapodás elfogadása érdekében ezeket a különbségeket a következő hetekben mindenképpen le kell küzdeni - emelte ki.

A főtárgyaló azt közölte, kiegészítésre szorul egyebek mellett a személyes adatok védelmére, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségvállalásokra fókuszáló szabályozás. Továbbá hatékony végrehajtási és vitarendezési mechanizmusokra van szükség, a brit kormány szeptemberben beterjesztett, az Egyesült Királyság belső piacáról szóló törvényjavaslatának elfogadása ugyanis sértené a Brexit-megállapodás Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyvének rendelkezéseit.

Elmondta azt is, hogy előrelépés egyebek mellett a repülés-, és a szociális biztonság koordinálása, valamint az alapvető és az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartása terén történt. Utóbbiak a büntetőügyekben folytatott jövőbeni igazságügyi együttműködés előfeltételei - tette hozzá.

A közelgő határidő miatt a tárgyalások következő fordulóját jövő héten Londonban tartják, a megbeszélések az azt követő héten ismét Brüsszelben folytatódnak - tette hozzá Barnier.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a pénteken véget ért, kétnapos brüsszeli uniós csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatón azt közölte: szombaton videokonferencia formájában tárgyal Boris Johnson brit miniszterelnökkel a jövőbeli kapcsolatrendszerről folyó tárgyalások felgyorsítása érdekében.

Von der Leyen csütörtökön azt jelentette be, hogy az Európai Bizottság felszólító levelet küldött az Egyesült Királyságnak, mert álláspontja szerint a brit fél megszegte az EU-tagsága megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodásból eredő kötelezettségeit. A testület a kötelezettségszegési eljárás első lépését jelentő felszólítólevelet a brit kormány által szeptemberben beterjesztett, a belső piacáról szóló törvényjavaslat miatt küldte.

Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Ezt követően a felek együttműködése az előzetesen rögzített, december végéig tartó átmeneti időszakba lépett. Célja, hogy időt biztosítson a brit kormánynak és az uniónak a megállapodásra a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer szabályairól.