Brexit - Megszületett a jövőbeli EU-brit kapcsolatokról szóló politikai nyilatkozat tervezete

EU - 2018-11-22

Megállapodás született az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti jövőbeli kapcsolatrendszerre vonatkozó politikai nyilatkozat tervezetéről - erősítette meg Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön.

Donald Tusk arról számolt be, hogy az Európai Bizottság tájékoztatta, a tárgyalódelegációk szintjén elfogadták a nyilatkozatot, ami politikai szinten is "elvi megállapodást" jelent, ezért most megküldi a szöveget a brit kilépés után is bennmaradó tagállamok képviselőinek.

Donald Tusk most megküldi a szöveget a brit kilépés után is bennmaradó tagállamok képviselőinek.

A huszonheteknek alacsonyabb szinten zöld utat kell adniuk ahhoz, hogy a vasárnapi rendkívüli EU-csúcson hivatalosan is az uniós állam- illetve kormányfők elé terjeszthessék jóváhagyásra a politikai nyilatkozatot a kiválás feltételrendszeréről szóló, már véglegesített szerződéssel együtt.

A tervezet kiszivárgott változata "ambiciózus, széleskörű, mély és rugalmas partnerséget" irányoz elő gazdaságilag és kereskedelmileg, illetve más területeken is. Mint írták, "a felek a lehető legszorosabb árukereskedelmi kapcsolat kialakítására törekszenek (..), a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előírásainál jelentősen magasabb szintjét kívánják elérni a szolgáltatás-kereskedelem liberalizációjának".

A szöveg szerint a szigetország 2019. március 29-i kilépését követő, eredetileg még 2020 végéig tervezett átmeneti időszak szükség esetén egyszer egy vagy két évvel lenne meghosszabbítható.

A huszonhetek által már csütörtökön tárgyalt 26 oldalas dokumentum értelmében a felek megvizsgálnák az együttműködés lehetőségeit a brit hatóságok és bizonyos uniós ügynökségek, például az Európai Gyógyszerügynökség és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség között, a biztonság terén pedig "széles körű, kiegyensúlyozott és átfogó partnerséget" alakítanának ki.

Margarítisz Szkínász bizottsági szóvivő csütörtökön elmondta, hogy még Gibraltár és a halászati jogok kérdése megoldásra vár, de ez már a tagországok feladata.

A spanyol miniszterelnök azt közölte, hogy nem fogja megszavazni a kiválási megállapodást, amennyiben nem tisztázzák benne Spanyolország és Gibraltár jövőbeli kapcsolatát. Egyes uniós tisztségviselők értetlenségüket fejezték ki ezzel kapcsolatban, s kiemelték, hogy Madrid egyedül van ebben az ügyben. Több elemző szerint a valódi magyarázata az lehet Pedro Sánchez bejelentésének, hogy december elején választások lesznek Andalúziában, és ettől pártja népszerűségének növekedését várja.

Theresa May brit kormányfő előző este Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt, de szombaton is visszatér Brüsszelbe, hogy folytassa az egyeztetést.

Angela Merkel német kancellár sajtóhírek szerint leszögezte, csak akkor utazik vasárnap Brüsszelbe, ha készen áll az aláírásra váró egyezmény. A bennmaradó tagországok nyilvánvalóvá tették, hogy a rövidre tervezett délelőtti találkozón már nem akarnak tárgyalni, sajtóhírek szerint épp ezért ebédet sem rendeltek az Európai Tanácsba.