Brüsszeli szóvivő a Soros-látogatásról: az Európai Bizottság ajtaja a civil szervezetek képviselői előtt is nyitva áll

EU - 2018-04-16

Az Európai Bizottság ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ez vonatkozik a civil szervezetek képviselőinek látogatására is - jelentette ki Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője brüsszeli sajtótájékoztatóján hétfőn.

A szóvivő a milliárdos Soros György hétfői, az uniós bizottság alelnökével folytatott megbeszélésének részleteit firtató újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a biztosokkal tartott találkozók ténye minden esetben nyilvános, hozzáférhetőek az interneten is elérhető bizottsági naptárban is. A bizottság a legnagyobb átláthatóság pártján áll, nincs takargatnivalója - tette hozzá.

Winterstein emlékeztetett arra, hogy a bizottság pénteken már nyilatkozott Soros György brüsszeli megbeszéléseivel kapcsolatban. Az akkor nyilatkozó szóvivő, Margarítisz Szkínász hangsúlyozta, hogy Soros György és Frans Timmermans nagyon régóta ismerik egymást, és rendszeresen folytatnak egyeztetéseket az Európai Uniót érintő témák széles köréről. Az eszmecserék a bizottság álláspontja szerint egyebek mellett arra adnak lehetőséget, hogy megbeszéljék, hogyan lehetséges összetartani az uniós tagországokat.

Frans Timmermans még február elején - egy újságírói kérdésre válaszolva - közölte, hogy a Soros Györggyel folytatott, mintegy húsz éve tartó együttműködés előremutató. A megbeszéléseken hangsúlyt kap a jogállamiság, a nyitott társadalmak és a demokrácia melletti határozott elkötelezettség. A legalább két évtizedes múltra visszatekintő tárgyalások alkalmával rendszerint ugyanazok a témák kerülnek elő: hogyan lehet megerősíteni Európa egységét. Timmermans aláhúzta: ez nagy feladat, s Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát Soros György is.