Csalással gyanúsítja az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) az ausztriai parlamenti választásokon induló Hans-Peter Martin osztrák európai parlamenti képviselőt, aki a közelmúltban azzal vádolt többek között magyar parlamenti pártokat, hogy törvénytelen adományokat fogadtak el a Strabag osztrák építőipari konszerntől.
Ismert dolog volt, hogy az OLAF eljárást folytat Martin ellen - a hivatal épp a minap fejezte be az eljárást az EP-képviselővel szemben, s továbbította jelentését az osztrák államügyészségnek -, a konkrét vádakról azonban eddig csak találgatások láttak napvilágot. Az okozott kár az OLAF szerint meghaladja a 190 ezer eurót.
Mint a kiszivárgott OLAF-jelentésből kiderül, Martin 2004-ben nem tájékoztatta az Európai Parlamentet arról, hogy lejárt a titkárságán dolgozó munkatársainak munkaszerződése, és EP mandátumának 2004. júliusi lejártáig egy megbízottja felvette a munkatársaknak járó pótlékot, összesen mintegy 40 ezer eurót. Emellett 1999 és 2003 között olyan személyek vagy vállalatok is forrásokhoz jutottak a Martin számára asszisztensek foglalkoztatására rendelkezésre bocsátott keretből, akiket az EP-képviselő nem jelentett be segéderőként.
Martint ezen kívül azzal is gyanúsítják, hogy 2001-ben a titkárság fenntartására szolgáló összeg egy részét jogellenesen csalta ki az EP-től. Mindezek mellett az eljárás során még a hivatal követelése ellenére sem bocsátott rendelkezésre bizonyos iratokat, és nem oldotta föl munkatársait a titoktartási kötelezettség alól.
Az osztrák politikus péntek este \"teljesen abszurdnak\" és \"légből kapottnak\" nevezte a terhére rótt vádakat. Egy demokratikusan megválasztott népképviselő \"megrágalmazására tett ismételt kísérletnek\" és a \"hivatali önkény klasszikus esetének\" nevezte a gyanúsításokat, amelyeket kikért magának.
A független képviselőjelölt a Die Presse című osztrák napilap csütörtöki számában azzal vádolta Alexander Zach osztrák szociáldemokrata párti képviselőjelöltet, hogy a politikus 2004-ben a Strabag építőipari vállalattól a magyarországi M5-ös autópálya építésével kapcsolatban 15,2 millió eurós jutalékot kapott, és az összeget a saját cégén, az Eurocontacton keresztül továbbutalta a Magyar Szocialista Pártnak (MSZP).
Zach úgy nyilatkozott, hogy a szocialistáknak nem adtak adományt, hanem csak a magyar liberális pártnak (SZDSZ), és azt is csak 150-200 ezer euró közötti értékben.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke pénteken kijelentette, sem a párthoz, sem a Szabó Miklós Alapítványhoz nem érkezett semmilyen pénz sem a Strabagtól, sem bármely más osztrák vállalkozástól. Az MSZP ugyanaznap szintén cáfolta, hogy bármiféle támogatást kapott volna a Strabagtól vagy Alexander Zach cégétől.
(MTI)