Minden európai uniós intézménynél növeli kell az átláthatóságot és a korrupcióellenes fellépést, decemberben ugyanis uniós tisztségviselők bűncselekménygyanús cselekedeteteket követtek el, ami a bizalom megszakadásához vezetett - jelentette ki Ylva Johansson uniós belügyi biztos Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden.
Ylva Johansson az EP korrupcióról és a külföldi beavatkozással kapcsolatos vádakról szóló vitájában hangsúlyozta, hogy a legmagasabb szintű korrupcióellenes és az átláthatóságot növelő intézkedéseket kell meghozni minden uniós intézménynél.
Napról napra védeni kell az európai költségvetést, az uniónak ugyanis évente legalább ötmilliárd eurójába kerül a korrupció - mondta. Bűnszervezetek legalább 60 százaléka él a megvesztegetés lehetőségével, politikusokat vásárolnak meg, döntéseket befolyásolnak, hogy hatalmat szerezzenek - emelte ki.
Az Európai Bizottság belügyekért felelős tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy "az átláthatóság és az elszámoltathatóság megteremtése nem lesz elég": a jog teljes szigorával kell fellépni a korrupció ellen. Ennek érdekében az Európai Bizottság hamarosan új törvényjavaslatot nyújt be annak előmozdítására, hogy büntethető legyen minden korrupciós kísérlet, továbbá javaslatot tesz majd a büntetések egész unióra kiterjedő harmonizálására is - közölte.
"A rendőrségeknek és a bíróságoknak megadunk minden eszközt, hogy kiirtsák a korrupciót" - fogalmazott.
Ylva Johansson elfogadhatatlannak nevezte, hogy idegen államok próbálnak befolyást szerezni az uniós döntéshozatalba. Elfogadhatatlan minden kísérlet, bármifajta rosszindulatú beavatkozás a demokráciába, az EU belső ügyeibe - mondta az uniós biztos, majd hozzátette: Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője megbeszéléseket folytat marokkói illetékesekkel a korrupciós ügy kivizsgálása és az érintettek kézre kerítése érdekében.
"Nem lehet büntetlenség a korrupció esetében. Nem várhat a demokráciánk védelme" - szögezte le.
Eva Kailit, az Európai Parlament azóta leváltott alelnökét és további három gyanúsítottat december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. A rendőrség közlése szerint csaknem 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban az ügyben végrehajtott házkutatások során. A vád ellenük: bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.