EU-bizottság: Magyarország nem tett elegendő intézkedést az államháztartási hiány leszorítására

EU - 2012-01-11

- Az Európai Bizottság szerint Magyarország nem tett elegendő intézkedést annak érdekében, hogy "időben és tartósan" kiigazítsa túlzott államháztartási hiányát.

 

    Szerdai ülését követően kiadott közleménye szerint a testület ennek megállapítását javasolja az uniós tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is.

Tavaly Magyarország tiszteletben tartotta ugyan a GDP-hez viszonyított 3 százalékos deficithatárt, és az idén is várhatóan az alatt marad, de ez elsősorban egyszeri lépéseknek köszönhető, és jövőre a hiány már 0,15 százalékponttal ismét meghaladhatja a határt - derül ki a közleményből.

Eszerint a magyar államháztartási mérleget jelentős mértékben "egyszeri bevételek befolyásolják", amelyek "nem eredményeznek tartós hiánykorrekciót", a szerkezeti mérleg helyzete pedig rosszabbodott.

    Olli Rehn pénzügyi biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Magyarország ősz vége óta további intézkedéseket hozott a deficit leszorítására. Úgy vélte azonban - megerősítve a közleményt -, hogy ez nem elégséges a hiány tartós küszöb alatt tartására.

    Elismerte, hogy a tavalyi államháztartási többletet figyelembe véve a bizottság megállapítása meglepetésként hathat. A bizottság azonban nem látja biztosítottnak a csökkenés fenntarthatóságát a közleményben is említett megfontolások miatt - fejtette ki.

    Kijelentette azt is: a túlzott deficit miatt Magyarország ellen folyó eljárás "nem új, és nem kizárólag a jelenlegi kormány felelőssége".

    Hangoztatta: biztosítani kell a gazdaságba vetett bizalmat Magyarországon, ezt a bizottság a lakosság érdekeként kezeli.

    Amennyiben a miniszteri tanács egyetért a bizottság javaslatával, a testület újabb ajánlásokat fogalmaz meg Magyarország számára.

    Rehn jelezte azt is, hogy ezt követően az uniós szabályok értelmében lehetőség van akár uniós források visszatartására is.

    A testület azt is megállapította, hogy négy további ország, Belgium, Ciprus, Málta és Lengyelország - amelyek esetében fennállt a kockázata, hogy nem teljesítik a tavalyi vagy idei határidőt a hiány leszorítására - hatékony lépéseket tettek a deficit csökkentése érdekében.

 

xxx

 

A kormány készen áll minden észrevétel és javaslat megvitatására az Európai Bizottsággal a túlzott deficiteljárásról szóló döntéssel kapcsolatban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.

    Az NGM közleményében hangsúlyozza: "a nemzeti ügyek kormánya elkötelezett a múlt hibáinak kijavítása iránt, ezért tovább megyünk az államadósság csökkentésének és a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartásának útján. Ennek megvalósítása során folyamatosan konzultálunk az Európai Bizottsággal és szívesen fogadjuk javaslataikat, felvetéseiket".

    A gazdasági tárca a közleményben kiemeli, hogy a kormány a teljesítményben hisz, "a számok pedig önmagukért beszélnek": az Európai Unióhoz való csatlakozás óta először 2012-ben lesz 3 százalék alatt Magyarországon a költségvetés hiánya, így egyike azon hét uniós tagállamnak, amely teljesíteni tudja ezt a célt. Ráadásul a kormány úgy adott tárgyalási mandátumot Fellegi Tamásnak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF-fel) való megbeszélésekre, hogy erősítse meg: a 2013-as költségvetés hiánya is 3 százalék alatt lesz.

    A kormány ezeket az eredményeket úgy éri el az európai gazdaság bizonytalanságai közepette, hogy 2010-ben nagyon súlyos helyzetet örökölt szocialista elődeitől - olvasható a közleményben.

    Az NGM kiemeli: "Örömmel vesszük, ha a mostani döntéstől eltérően az Európai Bizottság a konzultációk során figyelembe fogja venni az államadósság tartós csökkentése érdekében végrehajtott strukturális átszervezéseket. A 2011 tavaszán meghirdetett Széll Kálmán Terv gyakorlatba ültetése a tervek szerint halad, a szükséges jogszabályi változtatások mintegy 80-90 százalékát a kormány és az Országgyűlés elvégezte, a végrehajtott akciók költségvetési vonzata is mintegy 60 százalékban teljesült".

    Ezen folyamatok áttekintése és továbbvitele kiemelt hangsúlyt kap a következő hetek tematikus kormányülésein, amelyek a Széll Kálmán Terven keresztül meghirdetett strukturális átalakítások továbbvitelét alapozzák meg - áll a közleményben.