EU-csúcs - Orbán: visszatérhet a magyar nagykövet Hágába

EU - 2017-09-29

Lezárták a konfliktust a holland miniszterelnökkel, visszatérhet a magyar nagykövet Hágába - mondta Orbán Viktor miniszterelnök magyar újságíróknak pénteken Tallinnban.

Az EU soros elnökségét betöltő Észtország fővárosában rendezik meg az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozóját, amelynek fő témája a digitalizáció. A tanácskozásra érkezve a magyar miniszterelnök közölte: beszélt Mark Rutte holland miniszterelnökkel. "Le is zártuk a két ország közötti konfliktust, kedveljük egymást tulajdonképpen, és egyetértünk nagyon sok kérdésben" - fogalmazott, hozzátéve: a Hollandiába akkreditált magyar nagykövet visszatérhet Hágába.

Orbán Viktor az uniós reformjavaslatokat illetően kiemelte: "messze vagyunk még attól, hogy reformelképzelésekről lehessen beszélni", inkább azt lehet mondani, hogy van egy szándék, hogy Európát újra versenyképessé tegyék, és ez "különböző javaslatokban ölt testet". Csütörtökön többet is megismerhettek e javaslatok közül, hiszen nemcsak Emmanuel Macron francia elnöknek volt javaslata, hanem António Luís Santos da Costa portugál miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is tett javaslatot - magyarázta.

Az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői csúcstalálkozó résztvevői Tallinnban. A második sorban Orbán Viktor miniszterelnök (b2). Az EU-csúcs témája a digitális innováció. MTI Fotó: Min

Mint mondta, "sok javaslat van az asztalon", ezek összerendezését vállalta a tanács elnöke, Donald Tusk, és két hét múlva "lesz valami kerete a jövőről való gondolkodásnak". "Nem eszik olyan forrón a kását" - fűzte hozzá.

A miniszterelnök kérdésre kitért rá: a V4-nek lesz egy találkozója Jean-Claude Junckerrel várhatóan október végén, novemberben. "De mindig beszélünk egyébként egymással, mert ez egy olyan hely, ahol az emberek beszélgetnek egymással" - jegyezte meg.

Arra kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy a Tolna megyei Őcsényben a helyiek tiltakoztak migráns gyermekek táboroztatása ellen, kijelentette: "semmi kivetnivalót" nem talált benne. Nem akarnak az emberek migránsokat befogadni, "nem akarnak az országba, és nem akarnak a falujukba". Úgy vélte, "annyit hazudtak már nekik migránsügyben, hogy nem hiszik el, hogy csak gyerekek fognak jönni".

Mint mondta, "a magyar ember szereti a gyerekeket", és az elesetteket mindig szívesen segíti, de "annyit hazudoztak migránsügyben, hogy ha azt mondják, hogy gyerekek fognak jönni, arra azt mondja a magyar: először gyerekek, aztán a szülők, aztán családegyesítés, és ott vagyunk a bajban". Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket - vélekedett a kormányfő.

A miniszterelnök az uniós csúcs témájáról, a digitalizációról kifejtette: "az igazság az, hogy eddig mi azt gondoltuk, hogy nem közös javaslatokat kell tenni, hanem el kell végezni a házi feladatot". Észtországban "azért ők a legjobbak, ezt be kell vallani, jobbak, mint mi vagyunk", de Magyarországnak sem kell szégyenkeznie, "ott vagyunk valahol a nyomukban" - vélekedett.

Mint mondta, Európában valószínűleg nálunk lesz legelőször minden háztartásban elérhető szélessávú internetszolgáltatás, zajlik az 5G-s rendszer kiépítése. Magyarország az élbolyban van, mert "mi eddig nemzeti erőforrásokból fejlesztettük ezt az iparágat" - közölte. Úgy látja, lehetnek javaslatok arra nézve, hogy legyen közös uniós politika, esetleg uniós pénzügyi alapokkal, és ez szolgálná Magyarország érdekét.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza