EU sportfórum: kevesebb ember sportol Európában

EU - 2018-03-28

Európában 42-ről 46 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik a sport, a mozgás szempontjából inaktívak - hangzott el az Európai Unió szófiai sportfórumán, ahol Magyarországot többek között az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) képviselte.

Az NVESZ szerdai közleménye szerint Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa felhívta a figyelmet az eseményen, mindent meg kell tenni azért, hogy ez a tendencia megforduljon.

A rendezvényen olyan technológiai vívmányokról is beszéltek a résztvevők, melyek segíthetnek abban, hogy a mozgás örömét közvetítsék a társadalom számára, így hozzájárulva az inaktivitás csökkentéséhez.

A bolgár fővárosban emellett a kiemelt témák között szerepelt az egészséges Európa kialakítására irányuló törekvések, a sportcélú regionális és városfejlesztések, a fenntartható fejlődés és a jövőbeli technikai sportújdonságok lehetőségei.

A rendezvényen Navracsics Tibor a megjelent magyar szervezetek képviselőivel is tárgyalt. Az NVESZ főtitkára, Bóné Zoltán arról tájékoztatta a biztost, hogy az NVSZ támogatja Budapest 2019 EU sportfővárosi projektjét.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza