Magyarországon első alkalommal, 2008. június 1-3 között rendezték meg a Europe INNOVA éves partnertalálkozóját a budapesti Festetics Palotában.
A Europe INNOVA (www.europe-innova.org) az Európai Bizottság Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatósága által létrehozott kezdeményezés az innovációs szakemberek számára.
Az európai innovációs hálózatok gyújtópontjában működve a Europe INNOVA igyekszik tájékoztatni, segíteni, mozgósítani és hálózatba szervezni a vállalkozói innováció kulcsszereplőit, így a cégvezetőket, döntéshozókat, klasztermenedzsereket, befektetőket és a kapcsolódó szervezeteket. Jelenleg több mint 300 partnerrel rendelkezik 23 tagállamban.
A 3. partnertalálkozóra a projektmegvalósítás első 3 évének végén, fontos időpontban kerül sor. A találkozó fő célja, hogy egy „interaktív teret” biztosítson, ahol a résztvevők megoszthatják tapasztalataikat a Europe INNOVA-s projektekről és új ötletek generálódhatnak a jövőbeli tevékenységek fejlesztésére. Nagyon sok hálózati tevékenység (így a finanszírozás, klaszterek, szabványok) kulcskérdése kerül terítékre, többek között egy „befejezési stratégia” megtervezése, mely a „fenntartható partnerség jegyében” fenntartja és terjeszti a kifejlesztett módszereket és eszközöket. A befejezési stratégiákkal és eredményhasznosításokkal kapcsolatos ötletek megosztásával ez a partnertalálkozó a lehető legtöbb projektet szeretné segíteni, hogy tervezhessenek a „Europe INNOVA utáni” korszakra.
A találkozó másik fő célja egy vitafórum alakítása lesz arról, hogy a Europe INNOVA platformok következő generációja mit is tanulhat az elmúlt három év tapasztalataiból.
A helyszín kiválasztása sem véletlenül esett Magyarországra; az Európai Bizottság ezzel is fokozni kívánja az utóbbi években csatlakozó tagállamok innovációs teljesítményét. Mint az köztudott, Magyarország Innovációs Indexe az új tagállamokhoz hasonlóan jóval elmarad az európai uniós átlagtól. Ennek a rendezvénynek tehát célja, hogy javuljanak ezek a mutatók, illetve, hogy az új tagállamok kis- és középvállalkozásai, klaszter menedzsment szervezetei nagyobb intenzitással vegyenek részt a Europe INNOVA jövőbeni kezdeményezéseiben, projektjeiben akár hálózatos formában, akár tapasztalatcsere jelleggel.
Az Éves Partnertalálkozó kétnapos lesz, ahol a 2. napot teljes egészében a Europe INNOVA Klaszterhálózatok tematikus workshop-jának szentelik. A Europe INNOVA integrálja a nemzeti és regionális klasztertevékenységeket, melyek az európai határon átnyúló klaszterhálózatok alapján 11 kiemelt szektorális témába sorolhatók. A tematikus workshop ezen megközelítés előnyeit és tapasztalatait összegzi így előkészítve a Europe INNOVA következő klaszterfejlesztési tevékenységeit és általános klasztermenedzsment ajánlásait. A találkozó további eseményei – mint az innovációs túra és a gálavacsora – június 2-án kerülnek megrendezésre.
Europe INNOVA és a klaszterek – háttéranyag
Az európai versenyképesség motorjai alapvetően a dinamikus ipar és a technológiai klaszterek. A növekvő globális versenypiacon az európai klaszterek igyekeznek fejleszteni és megerősíteni jelenlétüket és innovációs képességüket.
A klaszter több mint puszta felhasználó-termelő kapcsolat a vállalatok közt; iránymutatók az egymástól kölcsönösen függő cégek hálózatában, amelyek magukban foglalják a mai tudás-társadalmat, tudásközpontokat, közvetítő és kapcsolódó fogyasztókat, és minden kapcsolódó értékteremtő láncot. Az utóbbi években az európai és nemzeti politikai intézkedések egyre növekvő mértékben célozzák meg az innovatív ipari klasztereket. A gyakorlati tapasztalatok a klaszter-menedzsmentben és -fejlesztésben felhalmozódtak és mindez vonzó az európai klaszterek számára.
Europe INNOVA olyan platformot biztosít ipari klaszterek számára, amelyek képesek azonosítani, elemezni és megosztani a klaszter-menedzsment gyakorlatot, illetve megragadni a lehetőséget és feladatként azonosítani a kihívást, hogy kiemelkedjünk a globális környezetből. A klaszter menedzserek, a dinamikus hálózatok, regionális hatóságok, üzleti kapcsolatok és kereskedelmi kamarák vizsgálják a klaszterek előnyeit és buktatóit, és igyekeznek azonosítani a sikeres klaszter erősségeit és piaci specifikációit.
A Europe INNOVA Klaszter Hálózat szervezet erősíteni fogja az innovációs rendszert, segíti a sikeres klaszterek fejlesztését és tudósít a jövőbeni lehetőségekről.
A klaszterek kulcsszerepet játszanak az innováció és a gazdasági növekedés irányításában. Új cégeket adnak ideális háttérrel, azáltal, hogy más vállalatok, befektetők, oktatási intézetek és kutató központok közelségét kínálják fel
Azonban a klaszterek nem egy tollvonásból jönnek létre. Sikerüket a hosszú távú üzleti tapasztalat, az új kutatások és az egyesített erők elkötelezettsége erősíti. A konferencia kitér a „régi” klaszterek új üzleti lehetőségekké válására is. Különös figyelmet fordítanak a klaszterek evolúciójára a tradicionális iparágakban és a sikeres klaszter-menedzsment döntő tényezőire. Továbbá megvalósult klaszter történeteket használnak fel a sikeres klaszter-fejlesztési modell bemutatására.
A klaszterek jelentős innovatív üzleti feladattal is rendelkeznek. A kutatás a jövőbeni versenyképesség kulcstényezője, de csak az új ötletek megvalósításának jobb kombinációjával. Európában gyorsan növekvő innovatív cégekre van szükség, annak érdekében, hogy növekedjen a kutatási befektetések száma és aránya.
A konferencia vitatémái között szerepel az is, hogy hogyan könnyíthető meg a fiatal innovatív vállalkozások növekedése, azért hogy több új világszintű vállalatot hozzanak létre Európában.