Fekete pontok Brüsszeltől

EU - 2010-07-05
Több millió eurós bírság vár Magyarországra, mert Brüsszel szerint nem tartunk be néhány – az első vasúti csomag rendelkezéseit és az árampiaci szabályozást érintő – uniós elvárást. Emiatt június 24-én eljárás indult Magyarország ellen, ahogyan vasútügyben további 12, áramügyben pedig 19 tagország ellen is.

Az első vasúti csomaggal kapcsolatos eljárásra egy két évvel ezelőtti, 21 ország elleni fellépés folytatásaként került most sor. A korábbi uniós panaszokra időközben nyolc tagország vélhetően kedvezően reagált, ezért maradtak most csak 13-an fenn a rostán. Bár a luxemburgi bírósági tárgyalásra szóló idézés információink szerint még nem érkezett meg a hazai illetékesekhez, az már ismert, hogy milyen területeket érintenek a kifogások.