- Horn Gyula "nagy ember, nagy magyar, nagy európai volt, legyenek rá büszkék a magyarok" - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben, a volt magyar miniszterelnök szobrának felavatásakor az Európai Parlament (EP) székházában.
Az EP egyik üléstermét már tavaly Horn Gyuláról nevezték el. Abban a teremben tartották a közös magyar-német megemlékezést az európai határok megnyitásának 25. évfordulója alkalmából.
Most - Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő kezdeményezésére és szervezésében - a terem mellett kapott helyet annak a Kocsis András által készített szobornak a másolata, amely a Jókai utcai MSZP-székházban áll.
Az avatási ünnepségen megjelent Juncker, aki luxemburgi kereszténydemokrata politikus, beszédében hangsúlyozta: Horn Gyula "meggyőződésből cselekedett, bátor volt, mert kockázatot vállalni