Az Európai Bizottság, a belső piac egyenjogú működésének folyamatos vizsgálata közben, csütörtökön figyelmeztette Luxemburgot, Csehországot, Lengyelországot, Ausztriát és Magyarországot, hogy az eljárás folytatására számíthatnak, mert megnehezítik a használt autók importját.
- Azonos használt autók között nem lehet különbséget tenni, csak mert eredetileg nem az érintett tagországban vásárolták meg - fejtette ki a panaszok lényegét az EU-bizottság alelnöke, Günter Verheugen. - A bizottságnak intézkednie kell, hogy a fogyasztók élvezhessék az egységes belső piac előnyeit - tette hozzá. Magyarország ellen az eljárás második szakaszában tart a bizottság, ezt már az európai bírósági följelentés követheti.
A brüsszeli bizottság szerint a magyar jogszabályok tiltják olyan használt kocsik behozatalát, amelyek 1996 előtt először egy másik tagállamban kaptak rendszámot. Ellenben a Magyarországon már rendszámot kapott kocsikra nem vonatkozik ilyen tilalom, hanem minden további nélkül új rendszámot kaphatnak a másodkézi értékesítés után.
A bizottság úgy véli, Magyarország nem adott olyan magyarázatot, amely igazolná az efféle megkülönböztetést. Ezért a bizottság úgy látja, hogy a magyar jogi rendezés megsérti a belső piaci EU-szabályokat, olvasható az Európai Bizottság csütörtöki közleményében. (forrás: MTI)