A projektgazda főváros és a kormány közel állnak az új finanszírozás elveinek véglegesítéséhez, amelyekről ennek megfelelően a Kormány egyeztetést kezdett az Európai Bizottsággal. Az Európai Bizottság a napokban ismertette tárgyalási pozícióját a projekt finanszírozásával kapcsolatban. Az ebben foglalt észrevételeket a következő hetekben tárgyaljuk végig szakértőikkel, figyelembe véve a fővárosi önkormányzat vezetése által a projekt megvalósításáról elrendelt vizsgálat eredményeit. A Kormányzatnak két fő célja van a tárgyalások során:
1, A projekt megvalósítása a magyar költségvetésnek nem kerülhet többe, mint amennyi az erről hozott eredeti kormánydöntésben szerepel. Az uniós források bevonása jelentősen csökkentheti a költségvetési terheket.
2, Csak kerek egész projekt megvalósításában vagyunk érdekeltek, meg kívánjuk akadályozni, hogy a program egyes elemeit kimazsolázzák és csak azokat támogassák. A metróberuházásról, mint egyedi projektről folyó brüsszeli egyeztetés nem függ össze és így nem is hátráltatja sem az Új Magyarország Fejlesztési Tervről, sem az operatív programokról szóló tárgyalásokat az Európai Bizottság és a magyar kormány között, amelyek az eredeti terveknek megfelelően, jó ütemben haladnak.
Kiadó: Fejlesztéspolitikáért Felelős Kormánybiztos Titkársága
mti