Guy Verhofstadt is bejelentette indulását az Európai Parlament elnöki tisztségéért

EU - 2017-01-06

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának (ALDE) vezetője pénteken bejelentette, hogy indul az uniós testület elnöki tisztségéért.

"A mostani bizonytalan, viharos időkben, amikor Európát a nacionalizmus és a populizmus fenyegeti, kompromisszumkeresőkre, hídépítőkre van szükség, és én is egy akarok lenni közülük" - mondta Verhofstadt a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

"Itt az ideje a változásnak, annak, hogy széles körű koalíciót alakítsanak az Európa-párti erők, akik számára az európai polgárok érdeke az első" - tette hozzá az egykori belga kormányfő.

Guy Verhofstadtot korábban kinevezték az EP Brexit-ügyi - Nagy-Britannia EU-ból történő kilépése - főtárgyalójának, azonban erről a tisztségéről lemondana, ha megválasztanák a parlament elnökének.

Martin Schulz, az EP szociáldemokrata (S&D) elnöke november végén jelentette be, hogy januárban lejáró megbízatása után távozik a testületből, és ősszel indul a német szövetségi parlamenti választáson.

A parlamenti elnökség a pártközi megállapodások szerint a következő periódusban az Európai Néppártnak (EPP) járna, a szociáldemokrata képviselőcsoport azonban felrúgta az egyezséget, és Gianni Pittella frakcióvezetőt jelölte az elnöki tisztségre. Amennyiben Antonio Tajani néppárti jelölt veszi át az EP elnökségét, akkor mindhárom főbb uniós intézmény - az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament - élén EPP-s politikus állna, és ezzel sokak szerint felborulna az egyensúly az EU intézményein belül.

Korábban olyan híresztelések láttak napvilágot, amelyek szerint megállapodásra készülhet a szociáldemokrata és a liberális frakció, az S&D azonban közleményt adott ki csütörtökön, amelyben kizárta ennek a lehetőségét.

Az európai parlamenti képviselők január 17-én választják meg a testület elnökét.