Győri: „Nem feltett kézzel futunk ki a pályára”

(fotó: eu2011.hu - Kovács András)

. A Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára hosszú és kemény alkufolyamatra készül, és úgy véli, az uniós agrárbüdzsét nem fenyegeti akkora veszély, mint a kohéziós politikát.

 

Az Általános Ügyek Tanácsának november 15-i brüsszeli ülésén a miniszterek első ízben vitatták meg részleteiben az Európai Unió 2014 és 2020 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretének (MFF) bizottsági tervezetét. Az ülést követően úgy tűnt, az erős kohéziós politikában leginkább érdekelt 13 tagállam, azaz a „kohézió barátai” egyelőre egy állásponton vannak, attól függetlenül, hogy az országokat korántsem azonos mértékben érinti a Bizottság kohéziós forrásokra vonatkozó javaslata. Mennyire erős ez a szövetség, hogyan lehet összeegyeztetni ennyi érdeket a tárgyalási folyamatban?

 

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a tárgyalások végéig nem lesz azonos szinten fenntartható minden érintett ország részvétele a csoport munkájában, de szeretnénk, ha minél tovább tudnánk közösen dolgozni a kohéziós politika megmentéséért.

 

A pénzügyi kerettel és a kohézióval kapcsolatos javaslatokat olvasva egyébként is az az ember érzése, hogy a Bizottság nagyon is tudatosan úgy állította össze a csomagot, hogy minél nehezebb legyen egyben tartani az egyes érdekcsoportokat. Természetesen ez a nettó befizetők vagy a visegrádi négyek esetében is igaz.

 

Ettől függetlenül nagyon fontosnak tartom, hogy az Általános Ügyek Tanácsa novemberi ülésén sikerült egységet mutatnunk, hiszen a nettó befizető országok igen egyszerű és érthető üzenetével szemben elengedhetetlen volt a határozott, egységes fellépés. A kohéziós politika barátai egyébként Magyarországot kérték fel a közös álláspont bemutatására, így Martonyi János beszélt a tizenhármak nevében.

(fotó: eu2011.hu - Kovács András)

 

A külügyminiszter az említett brüsszeli tanácsülés után azt mondta, a magyar diplomácia mindent megtesz, hogy érvényesítse Magyarország sajátos érdekeit, „csapataink harcban állnak”. Milyen esélyt lát arra, hogy a kohéziós forrásoknál mérsékelni tudjuk a veszteségeket?

 

Egyelőre a tárgyalások a pozíciófelmérés és -tisztázás szakaszában vannak, az érdemi alkufolyamat még nem indult el. Ez a dán elnökség alatt veszi majd kezdetét. Ezért korai bármit is mondani arról, milyen egyenleggel fogunk tudni felállni a tárgyalóasztaltól.

 

Természetesen megkötjük a szükséges szövetségeket és alkukat, és ígérhetem, hogy nem feltett kézzel futunk ki a pályára. Ezért is fontos, hogy minél tovább egyben tartsuk a „Kohézió Barátai” csoportban résztvevő országokat, és alapvető fontosságúnak tekintjük a visegrádi együttműködést is. Csak így van esélyünk megvédeni a kohéziós politikát.

 

Mindent megteszünk a magyar „kohéziós boríték” maximalizálása érdekében. Ez utóbbi kérdésen már dolgozunk, de az eredményes tárgyalások érdekében hadd ne áruljak el erről most még részleteket.

 

A kohéziós politikáról folyó vitában gyakran elhangzik az az érv, hogy nem kidobott pénzről van szó. Másfelől gyakran hallatszanak olyan hangok, hogy sok a visszaélés, nem elég magas a felhasználási arány. Mit tehet Magyarország a felhasználás szemszögéből annak érdekében, hogy erősítse saját álláspontját?

 

Mi is látjuk, hogy néhány tagállamban vannak problémák a kohéziós pénzek felhasználása körül. Ezt nem is vitatjuk, de mindenkép visszásnak tartom, hogy ha manapság valahol szóba kerül a kohéziós politika, akkor csak ilyen kontextusban beszéljenek róla.

 

A „Kohézió Barátai” csoport november 10-i budapesti ülésén messzemenőkig egyetértettünk kollégáimmal abban, hogy el kell kezdenünk egy hatásos, pozitív kommunikációt a kohéziós politikáról. Mert igenis rengeteg olyan projekt van, amely egyrészt tényleges európai hozzáadott értéket képvisel, másrészt pedig komoly hatással van az adott térség és az ott élők életére. Ennek a kommunikációs stratégiának a kidolgozása folyamatban van.

 

Meggyőződésem szerint minden érintettnek és intézménynek közös érdeke, hogy minél közérthetőbben meg tudjuk mutatni, miként is épül Európa a kohéziós pénzek hathatós segítségével.

 

Magyarország egyelőre rendkívül markáns véleményt képvisel a többéves pénzügyi kerettel kapcsolatban. Mi a szerepe a magyar álláspont alakításában a pénzügyi keretről szóló mostani konferenciának? Milyen hozzáadott értékre számít a konferencián szintén részt vevő érintett civil szervezetektől?

 

Nagyon fontos, hogy egy alapvetően kormányzati döntéshozatalban működő folyamat során meghallgassuk a közvetlenül érintettek véleményét is. Elvégre a mi szerepünk az MFF-fel kapcsolatban elméletileg jövő év végén véget ér, amikor a tárgyalások lezárásakor kiderül, hogy mennyi pénzt és milyen feltételek mellett használhatunk fel a következő hét évben.

 

A történet valójában majd csak akkor kezdődik el, amikor ténylegesen fel kell használni ezeket a pénzeket. Elengedhetetlennek tartom a közös gondolkodást, a tapasztalatok megosztását, hiszen csak így lehetünk sikeresek. Nagyon örülök, hogy a civilek mellett országgyűlési és európai parlamenti képviselők, kutatók is elfogadták a meghívásunkat. Remélem, hogy az EU-zseton blogon is folytatni tudjuk majd a megkezdett közös gondolkodást.

 

A többéves pénzügyi keret és az arra vonatkozó bizottsági javaslat kapcsán legtöbbször a kohéziós forrásokról esik szó. Mi a helyzet a többi tétellel? Mekkora átalakítás vár a közös agrárpolitika jelenlegi rendszerére, és hogyan érintheti ez a magyar érdekeket?

 

A költségvetés két legnagyobb kiadási tétele a kohéziós és az agrárfejezet. A Bizottság e két tétel kapcsán irányozott elő a jelenleginél kisebb összegeket, míg a többi – ezeknél nagyságrenddel kisebb – fejezet esetében általában szinten tartás vagy némi növekedés figyelhető meg.

 

Az agrárpénzeknél tapasztalható csökkentési szándék nyilvánvalóan ellentétes a magyar érdekekkel, ugyanakkor a közvetlen kifizetések arányosabb és igazságosabb elosztását támogatni tudjuk, mert jelenleg óriási különbségek vannak tagállamok között. Az agrárpénzek másik forrása a vidékfejlesztés, ezt fontosnak tartjuk, és ellenezzük a forrásainak a megnyirbálását. Azt gondolom, hogy az agrárbüdzsét nem fenyegeti akkora veszély, mint a kohéziós politikát, nagyon erős támogatói vannak a nagy tagállamok között is.

 

A kisebb kiadási fejezetek tekintetében az esetenkénti növekedés (például migráció, külkapcsolatok) az Európát ért új kihívások fényében indokolható, de semmiképp sem azon az áron, hogy a számunkra legfontosabb hagyományos közös politikák jelentős veszteségeket szenvedjenek el.

 

Külön figyelmet érdemel a TEN (transzeurópai közlekedési hálózat) programjait közös ernyő alá gyűjtő Európai Infrastrukturális Alap (CEF), erre a korábbi források többszörösét szánja a Bizottság.

 

Ha már itt tartunk: Magyarország nem támogatja a CEF létrehozásának tervét. Mi áll ennek a hátterében?

 

A CEF irreális mértékű növekedése egyértelműen nem elfogadható, különös tekintettel arra, hogy az gyakorlatilag a kohézió rovására történne meg. Aggályos magának az eszköznek az összemosása is a kohéziós politikával. Ez az eszköz jelen formájában és a nem átlátható módon kialakított projektlistával szerintünk átgondolásra szorul. Alapvetően ellenezzük az ilyen „tematikus alapok” létrehozását, mert megbontja a kohéziós politika egységét.

 

Ezen túlmenően a legnagyobb problémánk a CEF finanszírozásával van. A Bizottság javaslata alapján erre a célra összesen 50 milliárd euró állna rendelkezésre, amiből 10 milliárd eurót a Kohéziós Alapból különítenének el, és ez számunkra elfogadhatatlan. Ez ugyanis azt sugallja, hogy a kohéziós országok a 10 milliárdból ki is vannak fizetve, és a CEF további 40 milliárd eurós forrásából már nem számíthatnak további támogatásra.

 

(eu.kormany.hu)