Hetvenötezer menekült jut lakáshoz és munkához Olaszországban

EU - 2017-09-27

- Majdnem hetvenötezer menekült pályázhat állami lakásra és munkahelyre Olaszországban a kormány által meghirdetett integrációs program keretében, amelyet részben az Európai Unió finanszíroz - jelentette az olasz sajtó szerdán.

A program - amelyet a belügyminisztérium dolgozott ki - az Olaszországban menekültstátusban részesült bevándorlók integrációját szolgálja. Első fázisban mintegy 75 ezer személyt érint: azokat, akik már pozitív választ kaptak menedékkérelmükre, és már tartózkodási engedélyt is kaptak.

Az integrációs program értelmében a menekültek Olaszországban állami bérlakást és képességeik szerint munkahelyet kapnak. Olasz nyelvtanfolyamon vesznek részt, és kötelező iskolai képzésben részesülnek, valamint közegészségügyi ellátáshoz jutnak. Szakmai képzéseket fizetnek nekik, és részt vehetnek az elsősorban fiatal olasz állampolgároknak fenntartott polgári szolgálatban, amelyet a sorkatonai szolgálat helyett vezettek be önkéntes munkavégzéssel. Az olasz állam segíti az érintettek családegyesítését is. Az olasz kormány programja 100 millió euró EU-finanszírozásban részesül.

Aki azonban pályázni kíván, nem csak jogokat kap, el is kötelezi magát. Az integrációs program résztvevőinek alá kell írniuk az úgynevezett integrációs szabályokat, amelyek egyebek között az olasz alkotmány és jogszabályok tiszteletben tartását írják elő. Az Olaszországban letelepedő menekülteknek tisztában kell lenniük azzal, hogy laikus államban élnek, valamint ismerniük kell a nemi egyenjogúság szabályait - olvasható a programhoz fűzött olasz belügyminiszteri tájékoztatóban.

Az olasz sajtó megjegyezte, hogy a migránstáborokban további 200 ezer ember várja menedékkérelme elbírálását. A Libero című jobbközép napilap szerint az integrációs program csak kaput nyit a migránsok előtt. A Libero arra figyelmeztette Marco Minniti belügyminisztert, hogy a menekülteknek juttatott lakás és állás megnövelheti az ugyanezekre évek óta váró olaszok haragját, "szegények közötti háborúhoz vezetve"

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza