Illegális bevándorlás - Az Európai Bizottság érvényben hagyta a migrációs krízis megoldására hozott tavalyi intézkedéseket

EU - 2016-01-13

A migrációs válság kezelésére a tavalyi évben meghozott gyors és szükséges intézkedések érvényben maradnak, mivel továbbra is nagy számban érkeznek menekültek Európába, akik nemzetközi védelemre szorulnak - állapította meg az Európai Bizottság a testület szerdai közleménye szerint.

    Az ülésen részt vevők hangsúlyozták, hogy az unió gyorsan reagált a schengeni övezet országaira nehezedő nyomásra, és folyamatosan dolgoznak a tagállamok és a harmadik országok vezetőinek bevonásával annak érdekében, hogy megvédjék Európa külső határait.

    A 2015-ben meghozott intézkedések nem csak a migránsáradat csökkentését célozták, hanem az azt kiváltó okokat kívánták megszüntetni. Az idén további erőfeszítésekre van szükség a szolidaritáson és a felelősség megosztásán alapuló menekültügyi rendszer tökéletesítéséhez - írta közleményében a bizottság.

    Frans Timmermans bizottsági alelnök szerint a menekültválságból csak közös erővel lehet kilábalni. A 2016-os évben látványos eredményeket kell elérni a migránsáradat megfékezése és a külső határvédelem területén, ehhez pedig a tavalyi év minden intézkedését foganatosítani kell - fogalmazott Timmermans.

     A bizottsági alelnök kitért arra, hogy valamennyi menedékkérő-regisztrációs központnak (hotspot) működnie kell és minden újonnan érkezőtől ujjlenyomatot kell venni. Véleménye szerint az idei évben vissza kell tudni állítani a schengeni határokat és elérni azt, hogy egyetlen tagországnak se kelljen ideiglenes határzárlatot elrendelnie.

    Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja az ülésen úgy fogalmazott, hogy minden, amit az unió 2016-ban tesz, Európa jövőjét határozza meg - tájékoztatott a közlemény.

    A biztosok testülete fontosnak nevezte a közvetlen életmentésre irányuló intézkedéseket, amelyek a Földközi-tengeren érkezők százezreit óvta meg, valamint kiemelték az olyan akciótervet, amely az embercsempészet felszámolására irányult.

    A tavalyi év fontos intézkedései közül kiemelték, hogy az unió 1,8 milliárd eurós sürgősségi pénzalapot hozott létre, hogy az érintett régiók stabilitását, az illegális migrációt kiváltó okok kezelését, valamint a kiutasítottak támogatását segítse Afrikában, valamint az EU 3 milliárd euróval támogatja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek ellátását.

    Az ülésen résztvevők elengedhetetlennek nevezték az európai határ- és parti őrség felállítását, amely megerősíti az Európai Unió határőrizeti ügynöksége (Frontex) munkáját.

    A bizottsági ülésen résztvevők megegyeztek abban, hogy az Európai Uniónak folytatnia kell erőfeszítéseit a menekültek áthelyezésének munkájában, hiszen eddig 272 embert sikerült elhelyezni a szeptemberi 160 ezerből.

    Az ülés résztvevői felhívták a figyelmet arra is, hogy a tagállamok és a társult országok adatai szerint 5331 letelepedési kérelem közül csak 779 ember ügyét sikerült ténylegesen rendezni.

    Megemlítették továbbá, hogy az eddig felállított öt görögországi menedékkérő-regisztrációs központból csak egy, a hat olasz regisztrációs pont közül pedig csak kettő működik rendeltetésszerűen.

    A biztosok testülete hangsúlyozta, hogy mihamarabb kész tervvel kell előállni a legális bevándorlás feltételeinek megteremtésére és az úgynevezett európai kék kártya létrehozására, amely munkavállalási lehetőséget kinálna az unión kívülről érkezőknek.