Illegális bevándorlás - Európa Tanács: a menedékkérők határ menti elhelyezése nem megfelelő

EU - 2018-05-15

Magyarország hatalmas kihívásokkal szembesült a bevándorlók és a menekültek tömeges beáramlását követően, azonban a menedékkérők tranzitzónákban való elhelyezésének módja és a biztosított körülmények börtönszerű fogva tartásnak tekinthetők, nem felel meg az Európa Tanács normáinak - közölte az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni szakértői bizottsága (ECRI) kedden közzétett jelentésében.

A strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló Európa Tanács szakértői sajnálatukat fejezték ki, hogy Magyarország a gyermekes családok és a kíséret nélkül érkezett kiskorúak esetében sem hajtotta végre korábbi ajánlásaikat, ugyanis nem teljesülnek az érintettek szociális és szabadidős szükségleteik alapvető feltételei, a biztosított környezet pedig hosszú távon negatív hatással lehet pszichológiai jólétükre.


A szakértői csoport aggasztónak találta azt is, hogy a férőhelyek alacsony száma miatt sokaknak a minimális egészségügyi szolgáltatások mellőzése mellett, a határ túloldalán kell várakozniuk, amíg kérvényezhetik menekültügyi eljárásuk megkezdését

Az Európa Tanács szakértői bizottsága üdvözölte, hogy Magyarország a 2020-ig terjedő időszakra vonatkozó nemzeti stratégiája sürgős beavatkozást igénylő területként foglalja magában a romák lakhatási helyzetének javítását, azonban aggodalmát fejezte ki a miskolci romák helyzetével kapcsolatban.

Noha a várostervezés az önkormányzatok kizárólagos hatáskörébe tartozik, közvetett módon hátrányosan megkülönböztető az a bérleti szerződésekről szóló önkormányzati rendelkezés, amely szerint - szakértői ajánlásaik és bírósági döntések ellenére - folytatódtak a több száz roma családot érintő kilakoltatások lakhatásuk biztosítása nélkül - húzták alá.