Az Európai Uniónak a globális biztonság és védelem szereplőjévé kell válnia azáltal, hogy meghallgatja partnereit, fogékony a felhívásokra, és megvitatja, miként fejlesztheti együttműködéseit a közös biztonsági kihívások kezelése érdekében - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a Schuman Biztonsági és Védelmi Fórum első ülését követően kedden.
Josep Borrell az Európai Parlament épületében tartott ülés záróbeszédében hangsúlyozta: Európának szüksége van partnerekre, mert egyedül nem tud szembenézni a jelen valamennyi kihívásával. Az éghajlatváltozás, a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború, a pénzügyi és gazdasági válság mind partnerségeket igényel - húzta alá.
"Fokoznunk kell a tengeri együttműködést, többet kell tennünk a béke fenntartásáért a szárazföldön, mélyítenünk kell partnerségünket a létfontosságú infrastruktúrák védelme érdekében. Operatív képzéssel kell erősítenünk önmagunkat és partnereinket olyan területeken, mint a hírszerzés, a logisztika vagy a kiber- és hibrid hadviselés. Meg kell tudnunk felelni ezeknek az elvárásoknak" - fogalmazott.
Borrell szerint a partnerségek nem függőséghez vezetnek, "a partnerré válás a feleket erősebbé teszi" - mondta.
Közölte: az Európai Uniónak többet kell tennie annál, mint hogy békét teremt az európaiak között. "Olyan szereplővé kell válnia a világban, amely hozzájárulhat egy jobb világhoz. Ennek elérésére mindazokkal partnerséget keres, akik hozzá akarnak járulni egy békés és virágzó világ megteremtéséhez" - tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
A Schuman Fórumot a jövőben kétévente rendezik meg az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének védnökségével. Célja, hogy megerősítse azokat a partnerségeket, melyek meghatározzák az EU magas szintű biztonsági és védelmi törekvéseit. A fórum része az EU szélesebb körű kötelezettségvállalásának, hogy a nemzetközi és regionális szereplőkkel és kétoldalú partnerekkel világszerte fennálló kapcsolatok összetartóbb és átfogóbb hálózatát hozza létre. Megkönnyíti a nemzetközi biztonságról és védelemről folytatott párbeszédet és stratégiai gondolkodást az EU és tagállamai, valamint a partnerei között, valamint megvizsgálja a folyamatban lévő geopolitikai helyzeteket és irányzatokat, kérdéseket és kezdeményezéseket.
A fórum politikusokat, döntéshozókat, az uniós tagállamok és partnerországok katonai vezetőit, valamint azon nemzetközi és regionális szervezetek képviselőit tömöríti, amelyekkel az EU együttműködik a biztonság és a védelem terén.