Közös menekültügyi politikát sürget az EU belügyi biztosa

EU - 2011-07-28

Közös menekültügyi politikát sürgetett az Európai Unió számára az Európai Bizottság belügyi biztosa. A svéd Cecilia Malmström a Der Tagesspiegel című berlini napilap csütörtöki számában megjelent írásában hangsúlyozta, hogy a menekültekkel kapcsolatosan Európában mielőbb egységes szabályozásra lenne szükség. Pontosan 60 évvel ezelőtt lépett életbe az ENSZ Menekültügyi Egyezménye, és kereken 10 év telt el azóta, hogy az Európai Unió a közös menekültügyi politikát célként tűzte ki - emlékeztetett.

Cecilia Malström megjegyezte, hogy az unió állam- és kormányfői június végén tartott csúcstalálkozójukon megállapodtak abban: legkésőbb 2012 végéig közös európai menekültügyi rendszert dolgoznak ki. Utalt arra, hogy erre több szempontból is megérett az idő. 2010-ben összesen 257 800 menekültkérelmet regisztráltak Európában, és ezek kilencven százalékát mindössze 10 ország - köztük Franciaország, Németország, Svédország, Belgium, Nagy-Britannia és Lengyelország dolgozta fel. A biztos úgy értékelte, hogy mindez olyan egyenlőtlen tehermegosztást tükröz, ami nem felel meg az európai szolidaritás szellemének.

    A svéd politikus a közös menekültügyi politika halaszthatatlan kialakításának második okaként említette azt, hogy a jelenleg érvényben lévő rendszer a menedéket keresők számára egyfajta "szörnyűséges szerencsejátékká" vált. A kérelmek feldolgozásának időtartama, valamint a nemzetközi védelem esélyei tagországok szerint különbözőek - magyarázta. Példaként hozta fel, hogy míg 2009-ben 82 százalék volt az esélye annak, hogy egy iraki Franciaországban menedékjogot kap, Görögországban ugyanez az esély 2 százalékos volt. Ezeket a különbségeket a biztos elfogadhatatlannak nevezte. Annak a nézetnek adott hangot, hogy csakis a kérelmek feldolgozásával kapcsolatos egységes szabályozások, valamint az egységes befogadási feltételek segíthetik elő a menedékért folyamodók igazságos elosztását, illetve azoknak a tagországoknak a tehermentesítését, amelyek mostanáig oroszlánrészt vállaltak a menekültek befogadásában.

    Malström utalt arra, hogy az Európai Bizottság a közös politikára vonatkozóan az elmúlt időszakban több javaslatot terjesztett elő. Ezek életbe lépéséhez szükség van az Európai Parlament, valamint az Európai Tanács jóváhagyására. Az ezt célzó tárgyalások azonban a biztos szerint "enyhén szólva nehézkesek".

    A belügyi biztos felhívta a figyelmet arra is: mielőbb megállapodásra lenne szükség azzal kapcsolatban, hogy a menekültek vállalhatnak-e munkát vagy nem az adott országban. Úgy értékelte, hogy a munkavállalás ügye olyan kérdés, amely befolyásolhatja, hogy a menedéket kérők melyik tagállamhoz fordulnak.

    Cecilia Malström szerint a közös európai menekültügyi rendszer szükséges alapillérei immár ismertek. Ezért - mint hangsúlyozta - itt az ideje a tárgyalások felgyorsításának. Ehhez valamennyi tagállam támogatására van szükség - mutatott rá a svéd biztos.

MTI