Lemondott EP-képviselői tisztségéről Szájer József

EU - 2020-11-29

Lemondott európai parlamenti (EP-) képviselői tisztségéről Szájer József, a lemondás december 31-ével hatályos - közölte a fideszes politikus vasárnap az MTI-vel. A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja közleményben tudatta: szomorúan fogadta Szájer József döntését.

Szájer József közleményében azt írta: a lemondását vasárnap nyújtotta be David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, döntése egy "hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot".

A politikus hangsúlyozta: lemondása nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, "minden eddiginél ádázabb küzdelem" tartalmával, a mostani vitában egyetért a magyar kormány álláspontjával, és támogatja azt.

A képviselő úgy fogalmazott: egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára. Harminc éve szolgálja Magyarországot hivatásos politikusként, túlnyomó részében az európai terepen dolgozott. Feladatait igyekezett lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választók érdekeit képviselni - tette hozzá.

Szájer József köszönetet mondott a választóknak, hogy szavazataikkal négyszer juttatták be a magyar Országgyűlésbe és szintén négyszer az Európai Parlamentbe. Kiemelte: mindkét intézményben teljes erejével hazáját szolgálta, de választott képviselői tevékenységének ezzel vége.

Közölte: a jövőben a gyakorlati politikusi tevékenység helyett szellemi területen folytatja a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát. Új feladatait is - amelyekről később ad tájékoztatást - az eddigi elkötelezettséggel és elszántsággal fogja teljesíteni - írta.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: szomorúan fogadták Szájer József döntését.

Kiemelték, az EP-képviselő személye Magyarország európai uniós csatlakozása, 2004 óta meghatározta a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának munkáját, amelynek vezetője, később elnöke lett. A legismertebb és legelismertebb magyar európai parlamenti képviselővé vált, a képviselőcsoport irányvonalának alakításáért mind a mai napig felelősséget vállal - emelték ki.

"Mi, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának tagjai a magunk és a teljes politikai közösségünk nevében köszönetet mondunk Szájer Józsefnek, akinek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai színtéren" - fogalmaztak.

Szájer József politikai hitvallása, Magyarország szuverenitásának és a magyar polgárok érdekeinek megalkuvás nélküli képviselete olyan értékek, amelyek a továbbiakban is képviselőcsoport alapelveiként szolgálnak - tették hozzá.