"Magyar hét" kezdődött Strasbourgban, az Európai Parlament ülésszakán

EU - 2006-10-24

"Magyar hétté" vált az Európai Parlament (EP) most hétfőn kezdődött négynapos strasbourgi ülésszaka: az EU törvényhozása ugyanis számos rendezvénnyel, kiállítással, megemlékezéssel köszönti az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóját.

Kedden délelőtt Josep Borrell házelnök és az EP frakcióinak szónokai emlékeznek meg a magyar szabadságharcról, míg szerdán Sólyom László köztársasági elnök lesz az ülés díszvendége, aki beszédet mond, majd pedig két kiállítást is megnyit az Európai Parlament épületében.

 

Kedden este pedig a legnagyobb képviselőcsoport, a konzervatív, kereszténydemokrata erőket tömörítő Európai Néppárt (EPP) tart ünnepélyes frakcióülést az 1956-os események emlékére, s ezen részt vesz Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, az EPP egyik alelnöke.

 

Egyébként a magyar forradalom 50. évfordulójáról már hétfő este, a parlamenti ülésszak kezdetén megemlékezett két magyar EP-képviselő, Tabajdi Csaba és Gyürk András, akik napirend előtt szólaltak fel ebben a témában. (forrás: MTI)