A biztos az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette: a Juncker-bizottsággal szembeni bizalmatlansági indítvány leszavazása megmutatta, hogy működik a nagykoalíció az Európai Parlamentben, a szavazási eredmény bebizonyította, hogy erre lehet számítani, és ez jelenti a bizottság politikai hátterét.
Úgy látja, ma konszenzus van arról, hogy a bizottság elsődleges feladata annak elérése, hogy az EU kijusson a válságból, és ehhez biztosítani kell a testületnek a szükséges mozgásteret és cselekvési képességet.
Navracsics Tibor azt mondta: a bizalmatlansági indítványnak csak az apropóját jelentette az adóelkerülési ügy, valójában nem egy napi politikai konfliktus állt mögötte, hanem az, hogy egyes képviselők, pártcsoportok nem tartják elfogadhatónak a bizottságot. Elképzelhető, hogy a testület ötéves mandátuma idején ismét lesz ilyen próbálkozás, mindenesetre nem vetődött fel komolyan annak a lehetősége, hogy elbukna a bizottság.