Nincs uniós megállapodás az alkohol-minimáladóról, bornál marad a 0%

EU - 2006-11-29

Továbbra sem tudtak megállapodni az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei a szeszesitalokat sújtó jövedéki adó kötelező minimális értékének emeléséről - jelentette be a keddi brüsszeli ülést követően Veres János pénzügyminiszter és Kovács László, az Európai Bizottság vám- és adópolitikai felelőse.

A magyar biztos elmondása szerint a megállapodást Csehország ellenállása hiúsította meg: Vlastimil Tlusty pénzügyminiszter azzal érvelt, hogy amíg a bor jövedéki adója 0%, addig a sör adójának kis mértékű emelése is elfogadhatatlan. Kovács László ugyanakkor az ülésen emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi helyzet 1992-es döntés eredménye, amelyen a szabályok szerint csak egyhangú döntéssel lehet változtatni.

Utalt arra is, hogy az elmúlt években a bor adóztatásával kapcsolatban felvetődött javaslatokat a bortermelő országok rendszeresen leszavazták.

 

Veres János leszögezte: a miniszterek ezúttal több változatot is vizsgáltak, de ezek között "egy sem volt, amely a bor jövedéki adójának emelésére vonatkozó javaslatot tartalmazott volna".

 

(MTI)