Az Európai Bizottság a jogállamiság helyzetével kapcsolatos aggályok tekintetében nem tud pozitív fejleményekről beszámolni Magyarországgal kapcsolatban - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban szerdán.
Didier Reynders, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének Az unió alapját képező értékek Magyarország általi súlyos megsértésének egyértelmű kockázata címmel rendezett vitáján azt mondta, az brüsszeli testület az EP által felvetett aggályok legtöbbjével egyetért.
Az Európai Bizottság továbbra is minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál annak érdekében, hogy az Európai Unió közös értékeit megvédje - mondta az uniós biztos.
Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő a vonatkozó EP-jelentéstervezet ismertetésekor azt mondta, a szöveg rögzíti: Magyarország többé nem tekinthető teljes értékű demokráciának, mivel a demokrácia és az alapvető jogok helyzete tovább romlott azóta, hogy 2018-ban az EP elindította ellene a 7. cikk szerinti eljárást.