Már nyáron életbe léphet az európai uniós rendelet, amely lehetővé teszi a roaming díjak csökkenését - vélték annak a tanácskozásnak a résztvevői, amelyet csütörtökön Brüsszelben, az Európai Parlamentben a szocialista frakció szervezett a témáról.
Legkedvezőbb esetben az úgynevezett barangolási díjak (roaming) a fogyasztók számára nyártól akár 50 százalékkal is csökkenhetnek - mondta el a tanácskozást követően Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, aki jövőre a 33 európai szabályozó hatóságot tömörítő szövetség elnöke is lesz. Herczog Edit (MSZP) EP-képviselő "az európai eszme gyakorlati megvalósításának szép példájaként" jellemezte azt, hogy az EU-lakosság korlátok nélkül kommunikálhat. Hegyi Gyula (MSZP) pedig arra figyelmeztetett, meg kell akadályozni, hogy a nagy cégek a díjcsökkentést más területeken áremeléssel kompenzálják.
Pataki Dániel emlékeztetett arra, hogy az uniós szereplők között egyelőre vita van abban, hogy legyen-e átmeneti időszak a nagy- és kiskereskedelmi szabályozás bevezetése között: Magyarország is azon a véleményen van, hogy a kiskereskedelmi szabályozást csak három-hat hónappal a nagykereskedelmi után vezessék be, ha az utóbbi nem eredményezi a várt árcsökkentést. Nincs egység emellett még abban sem, hogy maximált árat írjon-e elő az unió vagy átlagos nagykereskedelmi árat, amelyet egy mindenki által alkalmazható normaár egészítene ki (ez utóbbi változatot támogatja jelenleg a többségi és a magyar vélemény is). Mindenki egyetért azonban abban, hogy legyen szabályozás, és a fogyasztóknak az az érdeke, hogy az mielőbb életbe léphessen - szögezte le a magyar illetékes.
Herczog Edit elmondta, hogy európai jogszabályok írják elő, hogy a fogyasztók az árakkal előzetesen tisztában legyenek, ez alól a barangolás kivétel volt. Ez is a rendelettervezet egyik célja. Fontosnak mondta, hogy a nyári szabadságolásokra érvénybe lépjen az új szabály, és lehetővé váljon, hogy a nagyszülő a nyaralás alatt is elérhető áron beszélgethessen az unokájával. A képviselő asszony kiemelte azt is, hogy a határon átnyúló kis- és közepes vállalkozások számára, amelyek a szolgáltatókkal szemben gyengébb alkupozícióval rendelkeztek idáig, az árcsökkentés vállalkozásélénkítő hatással lehet.
Brüsszelben kiadott közleményében Hegyi Gyula elfogadhatatlannak nevezte, hogy a mobilszolgáltatók ötszörös profitot kaszáljanak a roaminghívásokon. "A fogyasztóvédelem nem elhanyagolható tényező a belső piac dolgainak megítélésében" - hangoztatta Hegyi Gyula. Közlése szerint a fogyasztók érdekében meg kell akadályozni, hogy a nagy cégek a díjcsökkentést más területeken áremeléssel párosítsák.
(Forrás: SG.hu)