Támadták is, védték is a magyar kormányfőt az EP-plenárison napirend előtt

EU - 2006-09-26

Több néppárti képviselő élesen bírálta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a kormány hazugságaival kapcsolatban kiszivárgott hangfelvétel miatt az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén Strasbourgban, ugyanakkor Martin Schulz, az EP szocialista frakciójának vezetője határozottan kiállt a kormányfő mellett.

Szájer József, a magyar néppárti (Fidesz-MPSZ-MDF-KDNP) delegáció vezetője emlékeztetett arra, hogy a kormányfőt az Európai Néppárt lemondásra szólította fel, de több szocialista politikus, köztük a francia Segolene Royal is bírálta. \"Nem lehet európai politika az, hogy hazudjunk\" – hangoztatta. Arról is beszélt, hogy a pénzügyminiszter egy utalása szerint Joaquín Almunia EU-biztos is \"segített\" Budapestnek a tényleges adatok eltakarásában. Szájer - aki az erőszak elleni tiltakozásként fehér ingben jelent meg az EP-ülésen - szolidaritásáról biztosította a kormány ellen tüntetőket, de határozottan elutasította az erőszakot.

 

Schulz bátornak nevezte, hogy Gyurcsány kimondott olyasvalamit, amit mások, köztük az ellenzék nem mert kimondani. Hozzátette, a magyar parlament dolga azt eldönteni, helyesen járt-e el a miniszterelnök, amikor a hazugságokat bevallotta. Azt is leszögezte, hogy ha azok, akik a magyar parlament előtt európai zászlót égettek, Szájer Józsefék barátai, akkor a magyar képviselő \"nem a megfelelő helyen ül\".

 

Lojze Peterle szlovén néppárti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy Gyurcsány csupán frakciója előtt beszélt a hazugságról, nem pedig nagyobb nyilvánosság előtt. Feltette a kérdést, hogy lehet-e így bátorságról, szókimondásról beszélni.

 

Barsiné Pataky Etelka (Fidesz-MPSZ) szerint Schulzot rosszul tájékoztatták, mert a miniszterelnöknek éppen hogy nem volt bátorsága a parlament elé állva szólni a hazugságokról. Másrészt Magyarországon senki nem égetett EU-zászlót - hangoztatta, hozzátéve: legalább az EP-ben ragaszkodjanak az igazsághoz.

 

Herczog Edit (MSZP) arról beszélt, hogy Magyarország demokrácia, a kormányt demokratikusan választották meg, így az alkotmány és a közrend ellen fordultak azok, akik a kormány ellen léptek fel.

 

Schulz Strasbourgban közleményt is kiadott, és ebben \"visszautasította a magyar sajtó azon állítását, amely szerint a frakcióvezető Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy éven belüli bukását várja\". \"A magyar sajtóban megjelent állítások minden alapot nélkülöznek. Soha sem tettem ilyen nyilatkozatot, mert ilyen álláspontot nem is képviseltem soha\" - idézte a közlemény a frakcióvezetőt.

 

Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője írásban adott be egyperces hozzászólást, amelyben szomorúnak és szégyenletesnek nevezte, hogy \"az ellenzéki Fidesz immár nemcsak Magyarországon bujtogat, de az Európai Parlamentet is harci terepnek használja a magyar kormány ellen\". \"A valós magyarországi helyzet torz, hamis bemutatása súlyosan elbizonytalaníthatja az uniós és gazdasági köröket, több milliárdos kárt okozva az országnak\" - vélte Tabajdi. \"Magyarországon ma békés tüntetések vannak, a demokratikus szólásszabadság keretében, ugyanakkor antidemokratikus, szélsőséges felhangokkal.... Ezen a tüntetésen részt vett a Fidesz alelnöke, Schmitt Pál is - igaz magánemberi minőségben. Számomra ez megdöbbentő, és teljesen ellentétes az európai normákkal és értékrenddel\" - áll a közleményben. (forrás: MTI)