Ujhelyi: elfogadta az EP a turisztikai ágazatról szóló állásfoglalást

EU - 2020-06-20

Jelentős többséggel, 587 igen és mindössze 32 ellenszavazattal fogadta el az Európai Parlament plenáris ülése péntek este azt a turisztikai ágazatról szóló állásfoglalást, amelynek egyik kidolgozója és beterjesztője Ujhelyi István szocialista EP-képviselő volt - közölte maga az MSZP-s politikus szombaton a Facebookon.

Ujhelyi István az állásfoglalással kapcsolatban kiemelte: több mint huszonhétmillió ember megélhetését teszi lehetővé a turizmus Európában, Magyarországon is legalább félmillió ember függ részben vagy egészben az ágazat sikerétől.

Hangsúlyozta, hogy a hozzáférhető adatok alapján 6-10 millió, a turisztikai szektorban dolgozó európai munkahelye, illetve megélhetése vált kérdésessé a koronavírus-járvány miatti helyzet következtében, ezért azonnali segítségnyújtásra van szükség.

"Nem multi-milliárdos oligarchák szállodafejlesztéseit akarjuk erőltetett módon tovább segíteni, hanem azokat a megoldásokat keressük, amelyek a turisztikai ipart működtető kis- és középvállalkozásokat, mikro- és családi üzleteket, a benne dolgozókat és a turisztikai piac igénybevevőit, vagyis az utasokat, a pihenni vágyókat támogatja ebben a szorult helyzetben" - fogalmazott Ujhelyi István.

Az MSZP EP-képviselője hozzátette: sajnálatos, hogy a Fidesz-kormány a kevés mozgósítható hazai forrásból inkább a multi-milliárdosok fejlesztéseire adott pénzt, nem pedig a szektorban dolgozó emberek munkahelyeinek védelmét tartotta elsődlegesen fontosnak.

Ujhelyi István az Európai Parlament által most elfogadott, 45 pontos javaslatcsomag legfontosabb elemei közül többek között az azonnali segítségnyújtás szükségességét emelte ki. Mint mondta: "lélegeztetőgépre kell tenni" az ágazati szereplőket, hogy a járványhelyzet miatti likviditási problémákat át tudják hidalni.

"Szükség van egy olyan hosszú távú, 2050-ig szóló turizmusfejlesztési stratégiára is, amely a fenntartható és okos megoldásokat részesíti előnyben az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) célkitűzéseivel harmonizáló módon. Európának továbbra is a leglátogatottabb célpontnak kell lenni a nemzetközi turizmusban, ehhez azonban új stratégiára és új fejlesztéspolitikára van szükség. Véget kell vetni a dömpingszerű tömegturizmusnak, a turisztikai szezont 12 hónapra kell bővíteni és Európa teljes területére ki kell terjeszteni a turisztikai szolgáltatásokat" - emelte ki Ujhelyi István.

Az állásfoglalás tartalmazza azt is, hogy a jövőben be kell vezetni egy olyan európai válságkezelési mechanizmust a turisztikai ágazatban, amely gyors és már bejáratott protokollokat tartalmaz a hasonló globális krízishelyzetekre.