Az Európai Bizottságnak vaskos dossziéja van, hogy annak alapján lefolytassa a hivatalos jogállamisági eljárást Magyarországra vonatkozóan - nyilatkozta Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos kedden, az európai ügyekért felelős tagállami miniszterek luxemburgi tanácskozását követő sajtótájékoztatón.
Reynders véleménye szerint, fontos hogy a jogállamisági párbeszédet még nemzetközileg feszült helyzetben is folytassák, annak érdekében, hogy az EU megmutassa: "a nemzetközi rendnek vannak szabályai, ezeket a szabályokat komolyan vesszük, védjük és előmozdítjuk a jogállamiságot".
A biztos elismeréssel szólt a magyarországi digitalizálás fejlődéséről, azonban hangsúlyozta: az EU-nak továbbra is aggályai vannak a magyar igazságszolgáltatási rendszer, a korrupcióellenes fellépés, a médiaszabadság és a fékek és ellensúlyok rendszerének terén. A médiával kapcsolatban kiemelte: az állami hirdetések jelentős része továbbra is lehetővé teszi a magyar kormány számára a közvetett politikai befolyás gyakorlását. Továbbá - tette hozzá - "a médiahatóság egy független rádióállomás szolgáltatási jogosultságát is elvette".
Mint mondta, Magyarországot illetően eszmecserét folytattak a bizottság legutóbbi jogállamisági jelentéséről. "A magyar kormány részéről azt a garanciát kaptuk, hogy folytatjuk a legújabb - júliusra várható - jelentésről a párbeszédet, miután Magyarország a választásokig felfüggesztette részvételét ebben a diskurzusban" - mondta. Hozzátette: ebben a jelentésben ajánlást fognak megfogalmazni minden tagállam számára, mert "ezek alapvető fontosságúak az előrelépéshez".
Újságírói kérdésre a biztos így nyilatkozott: "a bizottság elnöke, Ursula von der Leyen múlt heti plenáris ülésen tett bejelentése elindítja a Magyarországgal szembeni hivatalos eljárást, amely a következő hetekben veszi kezdetét egy, már tavaly novemberben megkezdődött közigazgatási eljárást követően, de az intézkedés pontos kereteiről az eljárás során döntenek majd". Az uniós biztos hangsúlyozta: a rendelet tavaly január elsején lépett életbe, ezért a bizottság visszamenőleg is intézkedik majd.
Reynders arra is kitért, hogy a magyar választási eredmények, amelyek ismét kormánypárti többséget hoztak a parlamentben, nem jelentik azt, hogy ne szabadna vitát folytatni a jogállamiságról.
"A jogállamiság a többség számára is korlátokat jelent. Azt jelenti, hogy az uniós szerződésekben és a nemzeti alkotmányokban rögzített egyéb értékek teljes tiszteletben tartásával kell cselekednie" - hangsúlyozta. Aláhúzta: "a magyar gyermekvédelmi törvény diszkriminatív az LMBTI közösségre nézve, és e kisebbség érdekeit is védeni kell, tehát a parlamenti többség nem lehet magyarázat a diszkrimináció hiányára".