Vizsgálja az Európai Bizottság a válságadót

EU - 2011-01-03

A Wirtschaftsblatt információi szerint az Európai Bizottság vizsgálatot indított a Magyarországon bevezetett válságadó kapcsán.A lap szerint az Európai Bizottság már decemberben megkezdte a válságadók vizsgálatát, vagyis a multinacionális cégek panasza nem volt hiábavaló. A jelek szerint a szervezet már októberben, a vonatkozó törvény hatályba lépését követő második napon érdeklődött a magyar kormánynál a válságadókkal kapcsolatban és a kabinet decemberben válaszolt is a felmerült kérdésekre.

A Bizottság szóvivője ezzel hangsúlyozta, hogy a – ellentétben a Wirtschaftsblatt megfogalmazásával – nem a német nagyvállalatok panasza hozta meg gyümölcsét. A Bizottság egyúttal cáfolta a cégek aggodalmát, leszögezve: nincs tudomásuk arról, hogy 2012 után is érvényben maradnának a válságadók.