A GVH 15 millió forintra bírságolta a Telenort

Fogyasztóvédelem - 2017-03-08

Jogsértő volt a Telenor Magyarország Zrt. sms-kommunikációja a kiegészítő adatszolgáltatások felhasználási idejéről, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 15 millió forint bírságot szabott ki a társaságra, és megtiltotta a jogsértő gyakorlat folytatását - közölte a GVH szerdán. A Telenor közölte, már a versenyfelügyeleti eljárás alatt módosította a kifogásolt sms-kommunikációt, vizsgálják a határozatot, és később döntenek a lehetséges jogi lépésekről.

A versenyhatóság a 2015 novemberében bevezetett, kiegészítő mobilinternetes adatjegyek és adatcsomagok igénybevételéről szóló tájékoztatásokat vizsgálta. A közlemény szerint a Telenor tájékoztatása megtévesztő volt a kiegészítő adatcsomagok felhasználási idejéről, azok ugyanis - az sms-ekben foglaltakkal ellentétben - nem egy hónapig, csupán a számlázási ciklus végéig álltak az ügyfelek rendelkezésére.

. Elhallgatták továbbá a számlás előfizetők elől azt, hogy az adatcsomag a fogyasztó számlázási ciklusának végéig használható fel, a MyChat-et használó kártyás előfizetők elől pedig azt, hogy az sms-üzenetek tárgyát képező adatjegy megrendelése nem egyszeri, hanem megújuló, így annak visszamondásáig szól - közölte a GVH.

A hatóság a bírság megállapításánál a jogsértéssel érintett bevételekből indult ki. Súlyosító körülményként értékelték, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat hosszabb ideig tartott, így jelentős számú fogyasztót ért el. Enyhítő körülménynek tekintették viszont, hogy a Telenor egyedileg intézkedett a havi adatjegy díjának jóváírásáról azoknál, akik panaszt tettek a rövid felhasználási időszak miatt, továbbá már a versenyfelügyeleti eljárás alatt módosította kifogásolt sms-kommunikációt.

A döntésre reagálva Telenor közölte, hogy vizsgálják a GVH határozatát és később döntenek a lehetséges jogi lépésekről. Hozzátették, hogy a jogszabályoknak való megfelelés érdekében még a kampány során, a hatóság észrevételeinek megfelelően módosították a kifogásolt szöveges üzeneteket, egyúttal az sms-ek terjedelmi korlátaira is hivatkoztak. A Telenor minden alkalommal igyekszik a lehető legteljesebb információt megadni az ügyfeleinek - áll a közleményben.